A hét embere

12 éve
A kiművelt emberfőkért, a közlekedésbiztonságért, a védtelenekért dolgozott hosszú évtizedeken át a szarvasi, de jelenleg Gyulán élő, 80 éves dr. Bencsik Endre. A megyei közlekedéstudományi egyesület a napokban ismerte el munkáját, egyúttal bemutatták egyik átdolgozott kiadványát.
12 éve
Alig ért haza San Francisco-i koncertjéről Tóth Péter békéscsabai zongoraművész, amikor értesítettük: ezúttal őt választottuk a hét emberének. Az elismerésre csak részben szolgált az első amerikai, átütő sikerével a 23 éves fiatalember, itthon, szülővárosában is megvillantotta tehetségét tegnap a középiskolások országos zongoraversenyének díszvendégeként.
12 éve
Marton Róbert vette át Kaszás Attila szerepét a budapesti Nemzeti Színházban, a Tizenkét dühös ember című darabban. Az okányi származású színművész egy napot kapott arra, hogy megtanulja a szerepet.
12 éve
Filmpremier itthon, könyvbemutatók külföldön. Grecsó Krisztián József Attila-díjas író, költő halmozza a sikereket. Minden évben kap rangos kitüntetést, egész márciusban az irodalmi, művészeti élet főszereplője, lapunkban a hét embere.
12 éve
Bő egy évvel ezelőtt egyik kollégánk a Békés Megyei Hírlap hasábjain utalt rá finoman, mi lenne, ha Békéscsaba tornász olimpiai bajnoka, Ónodi Henrietta is csatlakozna a megyeszékhely díszpolgárainak sorába.
12 éve
Lovag báró Körös Cseke László, a királyi Szent György Lovagrend kancellárja rendi elöljárónak (prior) nevezte ki a békéscsabai lovag Füredi Gábort. A priorátus alapítási jog elnyerése apropóján a lapunk által életre hívott Hét Embere kitüntetést is „bezsebelte” Füredi Gábor.
12 éve
Egyik kedvenc képétől, Az én Mona Lisám címűtől is hajlandó volt megválni a minap a békési Püski Sándor grafikusművész azért, hogy megmentse a bezárástól a szigetközi Püski falu iskoláját. A művész megyénkben is többször tett már jótékonysági felajánlást.
12 éve
Ma már másképp döntene néhány szakmai kérdésben Szabó László. A Magyar Közút Kht. megyei területi igazgatóságának osztályvezetőjét választották idén az év forgalmászának. A kitüntetést évente egy ember veheti át az országban. A hét embere várja a Beol olvasóinak kérdéseit is, melyeket keddig tehetnek fel.
12 éve
Február 24-én iktatják be új tisztségébe Sípos Tas Töhötöm gyomaendrődi lelkipásztort, akit esperessé választottak a Békés megyei reformátusok. A Békés Megyei Hírlap ezen a héten neki ítélte A hét embere címet.
12 éve
Először hétfőn délután írta le a nevét úgy a békéscsabai dr. Becsei József, hogy nyugalmazott egyetemi tanár. A professzor úr 70. születésnapján a földrajztudomány nagyjai gyűltek össze Szegeden, hogy köszöntsék nyugdíjba vonuló kollégájukat, aki Békéscsabáért, a megyéért is sokat tett.
Elismerés
Böjte Csaba kapta a Makovecz Imre-díjat
tiszteletet! / 5 órája
Kocsis Máté: szükségesek a fegyelmi változtatások
A parlamentben szerdán történtek világossá tették: szükség van az Országgyűlésről szóló törvény és a házszabály módosítására.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS Drága Férj és Édesapa! Köszönjük, hogy éltél és minket szerettél. Szívünkben itt él emléked örökké! Fájó szívvel emlékezünk GEISZT JÓZSEF FERENC halálának 1. évfordulójára. Szerető felesége Etelka, 4 fia, 4 menye 12 unokája és a 4 dédike.
"Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Felegyi Jánosné szül. Tuska Mária békéscsabai lakos 2019. november 14-én, 87 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. november 22-én 9.30 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai evangélikus temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
„Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek.” (Juhász Gyula) GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy vitéz Bánfi Antal zongoraművész 2019. november 13-án, életének 75. évében, váratlanul elhunyt. Szeretett halottunktól 2019. november 21-én, csütörtökön, 13 órakor veszünk végső búcsút a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Egész életen át dolgozva éltél, Most bánatot ránk hagyva, váratlanul elmentél. Örök álom zárta le két szemed, Megpihenni tért két dolgos kezed." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Asztalos Ferenc gyulai lakos 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 21-én 14 órakor lesz a gyulai Szentháromság temetőben. A gyászoló család
Dr. Szikszai István volt jaminai házi orvos családja szeretettel tájékoztatja Mindazokat akik ismerték és szerették, hogy a Róla elnevezett táblánál (Bcs, Kolozsvári u 24) megemlékezést tartunk 2019. november 22-én 11 órakor.
Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér. Gyászhír Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sipiczki Pálné szül.: Csuvarszki Katalin a Békés megyei Üdítőipari Vállalat nyugdíjasa békéscsabai lakos 2019. november 10-én 85 éves korában csendesen megpihent. Temetése 2019. november 19-én 10 órakor lesz a békéscsabai Tompa utcai temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család.
Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy Stefkovich Kamillné szül.:Krajcsovics Mária a Csaba Étterem volt Főszakácsa békéscsabai lakos 86 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 12 órakor lesz a békéscsabai Berényi úti temetőben. A gyászoló család
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Ezúton köszönjük mindazoknak, akik Bencsik Andrásné szül. Szpisják Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Dr. Bereczky Zsolt békéscsabai lakos 2019. november 6-án elhunyt. Utolsó útjára 2019. november 18-án 14 órai kezdettel kerül sor a Ligeti temetőben. Várunk mindenkit, aki még egy végső búcsút szeretne Tőle venni. A gyászoló család
"Nem hal meg az, akinek emléke Örökké szívünkben él." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Illich József gyulai lakos 2019. november 11-én, 75 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2019. november 19-én 14 órakor lesz a gyulai Sarkadi úti(Nagyromán) Ortodox temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Szabó Mihály békéscsabai lakos 2019. november 12-én, 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2019. november 19-én 13 órakor lesz a dobozi köztemetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Bencsik Andrásné szül. Szpisják Ilona békéscsabai lakos 94 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 15-én 14 órakor lesz a békéscsabai Szarvasi úti katolikus temetőben. A gyászoló család
"Csak Istennél csendesül el lelkem, Tőle kapok segítséget." (Zsolt. 62,2.) GYÁSZHÍR Szomorú szívvel tudatjuk, hogy Szpisják Pálné szül. Szász Margit kétsopronyi lakos 2019. november 11-én, 73 éves korában elhunyt. Szeretett halottunk hamvait tartalmazó urnáját 2019. november 15-én 11 órakor kísérjük utolsó útjára katolikus szertartás szerint a kondorosi temető ravatalozójából. Legyen csendes pihenése!
„Az édesanyák nem halnak meg, Csak fáradt szívük pihenni tér.” GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Kovács Gáspárné békéscsabai lakos 101. életévében csendesen megpihent. Temetése 2019. november 18-án 12 órakor lesz a békéscsabai Ligeti temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
"Dolgos keze, szerető szíve örökre megpihent." GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Maróti Ilona Julianna szegedi, volt békéscsabai lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2019. november 15-én 14 órakor lesz a köröstarcsai református temetőben. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Árendás Béláné szül. Györki Magdolna békéscsabai lakos 2019. november 8-án, 66. esztendejében családja körében örökre elaludt. Hamvasztás utáni búcsúztatását 2019. november 16-án 9 órakor a békéscsabai Vasúti temetőben tartjuk. Kérjük kegyeletüket egy szál virággal róják le! Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy Kiss Péter Gyula, Rákóczi F. u. 8. szám alatti lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 18-án 11 órakor lesz a gyulai Szentháromság temetőben. A gyászoló család
,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében." GYÁSZHÍR Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy Makra Gáborné szül. Baji Sára kamuti, volt békési lakos 89 éves korában elhunyt. Temetése 2019. november 13-án 10 órakor lesz a békési Rózsa temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, fájdalmunkban osztoznak. A gyászoló család
GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Varga János László békéscsabai lakos 2019. november 4-én, 50 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2019. november 15-én 14 órakor lesz a Körösök Völgye Látogatóközpontban (Békéscsaba Széchenyi Liget). Ezúton köszönjük mindazoknak, akik jelenlétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeznek. A gyászoló család
fegyelmi vétség / 6 órája
Megbüntették Kenderesi Tamást
történelem / 6 órája
Horthy Miklós az antant embere volt? (videó)
tűzeset / 6 órája
Kigyulladt egy traktor Vésztőn
biztonság / 7 órája
Magyarország növeli katonáinak számát a NATO misszióiban
egy az épület / 8 órája
Áder János: a tudomány ma is közös építmény
igazi rajongó / 8 órája
Sérülése ellenére végignézte volna a Dallast egy idős nő