Oroszul is kívülről fújja Tatjána levelét a csabai mesterpedagógus

– Ugye nem csak az interjú miatt jött be korábban? 
– Fél 11-kor lesz az első órám, de ilyenkor, fél 10-kor már bent szoktam lenni. Szükség van a ráhangolódásra, el kell rendeznem a fejemben, hogy mi lesz ma, hogy hova megyek, hogy melyik osztállyal hol hagytam abba. Nem szeretek és nem is esek be ad hoc módon az órákra. 

– Negyven éve áll a katedrán. Kell még készülnie az óráira? 
– Alapvetően mindig kell, nem válhat semmi sem automatikussá. És mivel két-három tankönyvből és két tanterv alapján dolgozom, mások a követelmények. Átalakult a rendszer, és olykor vissza is kell fognom magam, hogy tarthassam az időkeretet. 

– A Közgé előtt a Keriben tanított. Ezek olyan középiskolák, ahova alapvetően nem a magyar miatt mennek a diákok. Ez mennyire jelent kihívást? 
– A két helyen más közönséggel találtam szembe magam. A Keriben a gyerekek többsége a szakma megszerzésére törekedett, nem akart továbbtanulni. Ide, a Közgébe a fiatalok tanulni jönnek, felsőfokú végzettséget szeretnének szerezni, és bár lehet, hogy az idegen nyelv, a közgazdaságtan vagy a turisztika felé mennek majd, presztízst csinálnak abból, hogy magyarból is jók legyenek. Nem találkozom érdektelenséggel. És néhányan meg is szeretik a magyart. Mindig sikerül őket rávennem, hogy részt vegyenek versenyeken, igénylik a felkészítést és sikereket érnek el. 

– Mivel lehet őket motiválni? 
– Nem nagyképűségből, de szerintem a személyiség nagyon fontos. Jó hangulatot teremtve, humorral, a tanulókat partnerként kezelve a fiatalok megszeretik az ember személyiségét, utána pedig az általa oktatott tantárgyat is. Én még abban az időben nőttem fel, amikor rengeteg verset kellett kívülről fújni, és önmagam gyönyörködtetésére, szorgalomból is sokat megtanultam. Időnként ha úgy hozta, az adott nyelven is, például oroszul Tatjána levelét Anyeginhez. És amikor a gyerekek hallják, amikor ezt átadom, az hitelesnek tűnik és tetszik nekik. Fontos, hogy lássák a tanáron a gyerekek, tényleg jártas a témában. Persze a jutalmazással sem fukarkodom. Mivel ma már senki nem csinál semmit ingyen, előre mondom, hogy nem leszek hálátlan, ha például részt veszünk egy versenyen. 

– Van kedvenc korszaka, írója, költője? 
– A 20. század eleje, a Nyugat nemzedéke, illetve József Attila és Radnóti Miklós. Sokat foglalkoztam József Attilával, a szakdolgozatomat is a kései költészetéről írtam, tőle tudtam kívülről is nagyon sok verset. De amit elolvasok és megtetszik, az a kedvencemmé válik, és aztán igyekszem népszerűsíteni. Többször behozom az órákra a Bárka folyóiratot is, hogy megmutassam a gyerekeknek, létezik ma is irodalom. 

– Miért választotta a pedagógusi hivatást? 
– Már gyerekkoromban is sokszor iskolásat játszottam. Aztán érdekes módon az első jelentkezésemet közgazdaság-tudományi egyetemre adtam be. Az első felvételi nem volt eredményes, de rá is jöttem, hogy az nem az én álmom, csak divat volt akkoriban odamenni. Visszatértem oda, ami eredetileg is szerettem volna lenni, és itt ragadtam, és aztán nem is akartam soha elmenni. Soha nem térek be úgy az iskolába, hogy dolgozni jövök. Minden napban megtalálom a szépséget, a jót.

Több ezer fiatalt tanított

Szilágyi László 1981-től 1993-ig tanított az akkor 4–8. számú általános iskolában, majd sok éven át dolgozott a Keriben, most pedig a Közgében oktat. Több ezer diák fordult meg a negyven év alatt a kezei között, és szerinte az idő múlását jelzi, hogy vannak most olyan tanulói, akik szüleit anno általános iskolában oktatta. Hangsúlyozta: a fiatalok között azonban nem érzi, hogy telik az idő. 

Meglepetés volt számára a Békéscsaba Kiváló Pedagógusa kitüntetés, hiszen mint kiemelte, több száz pedagógus dolgozik a városban magas színvonalon. A díjat örömmel fogadta, jólesett számára, hogy észrevették, értékelték munkáját. Korábban sokat kertészkedett, oltogatott, gyümölcsöket szedett, ahogy Arany János mondta, aztán ezzel felhagyott. Mostanra maradt számára az utazás, a kirándulás. Szabadideje jelentős részét az unokájával tölti.