Bartolák Mária: kimehetnek a gangra, gyúrhatják a haluskát a vendégek

– Az első kérdés magától értetődik, miért Frankó- és nem Bartolák-tanya?

– Hatéves voltam, amikor meghalt az édesapám, így nagyon sok időt töltöttem édesanyám testvérénél és férjénél, Frankó Pálnál, akik ezen a kisréti tanyán kezdték közös életüket. Szinte velük éltem. Apámként szerettem Palit, mindig ott tébláboltam körülötte. Iparosként, gumiszerelőként is ismerte és tisztelte az egész város. Az iránta és családjaink iránt érzett szeretetből, boldog gyermekkorom emlékére gondolva határoztam el, hogy teljesen felújítom és közkinccsé is teszem ezt a tanyát. Ezért lett a neve: Frankó tanya–Haluskaház. Egy nagyon jó csapat dolgozik itt együtt, a siker is közös.

– Csatlakoztak a Tanyasi tanösvény programhoz, bekerültek a tanyasi szálláshelyek közé. Hagyományos szalmazsákokon aludhatnak itt a vendégek, kimehetnek a gangra, nézhetik, miként készül a haluska. Miért fontos ez az ön számára?

– A hagyományokat őrizni, ápolni kell, de a legfontosabb, hogy tovább is kell adni. A gyermekek megkóstolhatják a szüleik, nagyszüleik receptje alapján készült túrós haluskát, a vendégek kívánságukra a brindzás, a mákos haluskát, a káposztás cvekedlit, a mákos-szilvalekváros derelyét. Ami pedig a legfontosabb, munkatársaim, Pepóné Kati és Nagy Irénke segítségével maguk is gyúrhatják, vághatják, főzhetik, ízesíthetik a tésztákat. A haluska sparhelten fő, pirul, de bekerül időnként a kemencébe is. A tanya a 20. század elején a környék legmagasabb pontján épült, fűtését és a sütést a konyha, illetve a tisztaszoba falába épített kemencével oldották meg. A helyiségek hajópadlói eredeti állapotban találhatók meg ma is. A régi tanyaszín helyén egy nagy közösségi teret alakítottunk ki, ahol közel harminc embert láthatunk vendégül.

– A tyúkokat elnézve, a tésztához tojásból van elegendő.

– A tanyán mindent megtermelünk, előállítunk, amit csak lehet. Egy aranyos történet mindig eszembe jut, mennyire fontos a paraszti életforma átörökítése. Egy idelátogató anyuka mesélte, hogy gyermekével beszélgetve mondta neki, már ültetni kellene a kotlóst. A gyermek megkérdezte édesanyját: „Anyu, és milyen mélyre ültetik a kotlóst a földbe?” Ez is megerősít abban, hogy a jelen, a jövő nem létezhet a múlt ismerete nélkül. A gyerekek kíváncsisága mindent felülír, kérdezgetnek a páváról, a libáról, a kacsáról, a bárányokról, kecskegidákról. Élmény együtt lenni velük. Rácsodálkoznak arra is, hogy szinte minden jószágot az általunk adott keresztnéven szólítunk.

– Az állattartás mellett a zöldség- és gyümölcstermesztés hagyományát is ápolják?

– Ez csak természetes. A gyümölcsökből lekvárt készítünk, befőtteket teszünk el. A savanyúságnak valót a konyhakertben termeljük meg. A falusi vendégasztalunknál kínáljuk ezeket. A tanyához tartozó szántó terményeit jórészt az állatok etetésére használjuk fel. A baromfiudvarban folyamatosan cserélgetjük a szárnyasok élettereit. A felújítások során kizárólag régi, korabeli anyagokat használunk, melyeket régi házak, tanyák bontásából szerzünk be. Rövidre fogva: egy háznál mindig van mit csinálni.

Névjegy

Bartolák Mária 1967-ben született Békéscsabán. Itt járt általános iskolába, majd a Rózsában érettségizett. Tanult szlovákul, oroszul és németül, de az olasz nyelvet sajátította el a legmagasabb szinten, egy barátnője segített ebben. Tudását sokáig tolmácsként hasznosította. Férjezett, párja a családi vállalkozást vezeti. Két gyermekük van, nagyobbik lányuk, a 21 éves Marcsi egyetemista Budapesten, kereskedelem-marketing szakon. A 16 éves Kata a békéscsabai Andrássy gimnázium diákja. Édesanyjuk hobbija a sütés, a család kedvencei az általa készített hájas, kelt tészták és a különböző, különleges desszertek az áfonyás pitétől a puncstortáig, a Rákóczi-túrósig.