A gyulai Puskás Lajos úgy ismeri az erdőt, mint a tenyerét

–Természetszerető, természetjáró családban nőttem fel, olyan helyen, egy Szeged közelében fekvő tanyán, ahol egy gyermek megszeretheti a természeti környezetet. Voltak ott tavak, erdőfoltok, és a nagy puszta szépségeit is láthattuk – árulta el Puskás Lajos. – Édesapám gépészként dolgozott, de hobbija volt a madártan, az ornitológia, így gyakran kirándultunk a Tisza és a Maros partjára, vagy a Fehér-tó környékére. Szinte természetesnek számított, hogy ilyen irányban indulok el az életben.

– A térség egyik legpatinásabb középiskolájából egyenes út vezetett az erdészet felé?

– A Radnóti gimnázium biológia tagozatára jártam középiskolába, de gyorsan kiderült, hogy a műszaki tudományok, a matematika és a közgazdaságtan is vonz, így olyan pályát választottam, amiben a szabadság, a természet és az említett dolgok együtt vannak jelen. Így felvételiztem a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Karára, amit sosem bántam meg. Érdekes, hogy egy véletlen beszélgetés során ott derült ki, hogy édesapám is szeretett volna ide felvételezni annak idején, de családja helyzete akkor ezt nem tette lehetővé. Addig nem tudtam róla, és sosem mondta, hogy nekem ebben az irányban kellene továbbtanulnom, de mindenben mindig támogatott, támogattak. Diploma után mai nyelven köztársasági, akkoriban népköztársasági ösztöndíjasként szabadon választhattam. Én Ásotthalomra kértem magamat, ahol szakmai gyakorlatomat is töltöttem. Végül ugyanannál az erdőgazdaságnál, de Gyulán ajánlottak fel egy állást, szívesen jöttem, és végeztem a hagyományos erdészeti munkát, és voltam erdészeti vezető.

– Számos kitüntetéssel ismerték el a munkáját, nagyon tisztelik a szakmában és azon kívül is. Mégis motoszkál bennünk a kisördög, sosem akart a hegyvidéken munkát vállalni?

– 1998-ban felmerült, hogy elmegyek máshová, és éppen egy hegyvidéki barátom tette fel a kérdést, hogy akkor ki marad az Alföldön. Bevallom, szíven ütött a felvetése, és úgy döntöttem, hogy mégis maradok, dolgozom tovább kollégáimmal a térség erdeinek népszerűsítéséért. Akkor hoztuk létre Városerdőn az erdei iskolát. Említette a kitüntetéseket. Akkor egy egészen másfajta elismerés érkezett meg az életembe, a sok ezer csillogó és mosolygó gyermekszempár, akiknek megmutathattam az erdő szépségeit, azt amit én abból a Szeged környéki szolgálati lakásból indulva láthattam kisfiúként. Nagyon sok a sztereotípia: az Alföldön nincs más, csak kukoricaföld, búzaföld meg bakterház – mondták 47 éve a frissen megismert évfolyamtársaim. Mára nemcsak szaporodtak az alföldi erdők, hanem fel is értékelődtek mind a szakmai, mind az azon kívüli körökben.

– Több komoly eredmény fűződik a nevéhez. Ön mit tart a legfontosabbaknak?

– Személyesen nagyon fontosak számomra a szakmai és szakmán kívüli emberi kapcsolatok, barátságok. Fontos eredménynek tartom, hogy a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatósággal és több szervezettel sikerült az ökológiai vízutánpótlás rendszerét létrehozni a mályvádi és a remetei erdőtömbben. A folyószabályozás után az erdők térségünkben a mentett oldalra kerültek, a rendszeres elöntés megszűnt. Ezt a hiányt pótoltuk irányított formában, ami már negyedszázada óriási előnyökkel jár az élővilág számára. A másik az erdei iskola létrehozása, amelyet kiváló kollégáim visznek tovább. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a nagy hagyományokkal rendelkező megyei erdészeti tradíciók bemutatására is.

Természetjárás, fotózás, közösség

Puskás Lajosnak és feleségének három gyermeke van. Közös hobbijuk a természetjárás, nyugdíjasként is sokat, szinte mindennap járnak az erdőkben. Emellett a szakember gyermekkora óta nagyon szeret fotózni, elsősorban a természetet, de éppen nem rég készült egy Gyula szecessziós értékekeit bemutató sorozata is. A famunkák, a fafaragás, a kertészet és a botanika is közel áll hozzá. Kitüntetéséről elmondta, szűkebb és tágabb közössége, családja és erdészeti kollégái elismerésének is tartja a Kiváló Polgár címet.