Számos elismerést kapott a békési Virág István

– Több alkalommal is jártunk önökkel járőrözésen. Figyelemreméltóan könnyen teremt kapcsolatot az emberekkel.

– Polgárőrként a közt szolgáljuk, és nagyon fontos, hogy soha ne parancsoljunk, hanem mindig csak kérjünk. Ha szépen szólunk, akkor a legtöbben önkéntelenül is azt csinálják, amire kérjük őket. Az elmúlt hónapokban például többször kellett figyelmeztetnünk a nem megfelelő maszkviselés vagy annak hiánya miatt. Szinte mindig hallgattak ránk.

– Kevesen tudják önről, hogy a vasútnál kezdte a pályáját. Hogyan alakultak ezek az évek?

– Tősgyökeres békési vagyok, a településen születtem, az itteni gimnáziumban érettségiztem, majd bevonultam katonának. Ezt követően a vasútépítő szakszolgálatnál helyezkedtem el, ahol szinte minden iskolát elvégeztem, vasútépítő szakmunkás lettem. Szép feladatokat kaptunk, de a legközelebbi hely, ahol dolgoztunk, Szolnokon volt. Én pedig szerettem volna többet lenni a családommal, a gyerekeimmel, ezért éppen egy dunántúli munkánkat követően felmondtam.

– Egy viszonylag távol eső hivatásban helyezkedett. Miért döntött a váltás miatt?

– A nyomdaiparban találtam új hivatásra. Nagyon érdekes volt, mert miután felmondtam a vasútnál, már előzetesen egyeztettem a Dürer Nyomdával, hogy ott fogok elhelyezkedni. Amikor bementem, akkor a személyzetis közölte, hogy nem vesz fel segédmunkásnak. Még az ütő is megállt bennem, amire kicsit később hozzátette, szeretné, ha rögtön gép mellé kerülnék. Onnan kicsit később a Kner Nyomdába vettek át, ahol csoportvezető lettem, majd a 2. üzemben diszpécser és csoportvezető. Végül a Hungaria Infó Nyomdában műszakvezető tisztségben dolgoztam, és onnan is vonultam nyugdíjba.

– Miként jött képbe a polgárőrség?

– Az első évben amolyan külsős önkéntesként fotósorozatokat készítettem a polgárőrök szolgálatairól, a megyei polgárőrnapról. Megfogott a baráti légkör, a kellemes hangulat, így amikor elnökünk, Gyarmati Sándor megkérdezte, hogy nem lépnék-e be a szervezetbe, örömmel mondtam igent. Nem bántam meg, mert örülök, ha segíthetek az embereknek, és jól is érzem magam közben.

– Önről az is eszünkbe jut, hogy szinte minden szenteste szolgálatban van. Miért vállalja ezt a nem éppen leghálásabb feladatot?

– Sajnos két házasságom is megromlott, így egyedül élek. A polgárőrség tagjainak döntő többsége családos ember, éppen ezért természetes számomra, hogy ilyenkor én vállalom a szolgálatot.

– Milyen emlékezetes élmények fűződnek az elmúlt tíz évhez?

– A polgárőrséget a legtöbben a baleset- és bűnmegelőzési tevékenységgel, illetve a rendezvények biztosításával azonosítják. Valóban ezek a legfőbb feladataink, de az elmúlt években egyre nagyobb hangsúlyt fektetünk a karitatív munkára. Nekem, de mondhatom, hogy mindannyiunknak sokat jelent, amikor rászorulókon segíthetünk. Érdekes, hogy a két legemlékezetesebb élményem is a szentestéhez fűződik. Éppen a város karácsonyfájánál láttam el szolgálatot, amikor késő este olyan tíz diák és a tanáruk érkezett a térre. Gitárkísérettel elénekelték a Csendes éjt. Ma is nehéz meghatottság nélkül beszélni ezekről a percekről. Egy másik alkalommal egy házaspár jött oda hozzám a fenyőfa mellett felállított kis bódéhoz. Megkérdezték, hogy hozhatnak-e valamit, nekem volt üdítőm és ételem, így nem kértem semmit. Fél óra múlva visszajöttek friss kaláccsal, forró teával, egyéb finomságokkal. Szép gesztus volt.

Kézilabda, fotózás, díjak

Virág Istvánt 2013-ban a BMPSZ sajtóreferensi tisztével bízták meg, 2014-ben egyik alapító tagja volt az Országos Polgárőr Szövetség Sportegyesületének. 2014-ben a Polgárőr Érdemkereszt Ezüst fokozatával, 2016-ban Az Év Polgárőre címmel tüntették ki. 2016-ban elvégezte a Polgárőr Akadémiát, 2018-ban a Polgárőrség Sajtódíját vehette át, amit minden évben csak ketten kapnak meg.

Legfőbb hobbija a sport – ­hosszú évekig volt NB II.-es kézilabda-játékvezető – illetve a fotózás, aminek alapjait még a gimnáziumban sajátította el, majd az elmúlt esztendőkben­ újrakezdte a fényképezést. Emellett szívesen olvas, főként magyar költők verseit.