a hét embere

2020.11.16. 06:55

Nagyon fontosnak tartja a kitartást a kitüntetett gyulai szakember

Áder János köztársasági elnök több mint három évtizedes közszolgálati pályafutása, valamint gazdasági vezetőként végzett példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést adományozta Holecz Magdolnának, a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövízig) gazdasági igazgatóhelyettesének. A szakembert szakmai életútja miatt választottuk a hét emberének.

Papp Gábor

Medgyesegyházán születtem, egyszerű család gyermekeként. Nagyrészt mezőgazdasági munkákból tartottuk fenn magunkat, és édesanyámtól megtanultam, hogy kitartással sok minden elérhető, mindenre találni megoldást. Ebben a mentalitásban nőttem fel, és ez az alapérték a mai napig elkísér – fogalmazott a kiváló szakember, aki elárulta, ebben az időszakban döntött arról, hogy a pénzügyi irányt választja hivatásául.

Holecz Magdolna szerint a jó csapatnak különösen nagy szerepe van a munkájukban, felkészült kollégák veszik körül /Fotó: BMH/

– 1986-ban helyezkedett el első és egyetlen munkahelyén, a Kövízignél. Hogyan kezdődött?

– A főiskolai ötödik félév után vonattal utaztam haza, és beszédbe elegyedtem egy kövíziges dolgozó párjával, ő javasolta, hogy próbáljak meg ott elhelyezkedni, mert egy nagyon jó munkahelyről van szó. Néhány hónappal később, egy állásinterjút követően gyakornokként kezdtem el dolgozni az igazgatóságon. Mindent meg akartam ismerni, amiben az általam nagyon tisztelt idős kollégák segítettek is. 1988-ban a korábbitól teljesen eltérő adóváltozásokat vezettek be, érkezett a személyi jövedelemadó és az áfa. Mindez ismeretlen területnek számított, fiatalként és a frissen megszerzett tudás miatt rám bízták az ezzel kapcsolatos feladatokat. Az általános forgalmi adó intézményi bevezetése tulajdonképpen hozzám fűződik.

– 1989-től a gazdasági osztály számviteli csoportjának vezetője, 1996-tól gazdasági osztályvezető-helyettes, 1998-ban gazdasági igazgatóhelyettes. Milyen kihívásokkal nézett szembe az elmúlt évtizedekben?

– A vízügyi igazgatóság igazgatójának két helyettese van, a műszaki és a gazdasági igazgatóhelyettes, utóbbi gyakorlatilag a Kövízig gazdasági vezetője. Szervezetünk fő feladata az ár- és belvízvédelem, az öntözés, a vízminőség-védelem, a közfoglalkoztatási programok levezénylése, amelynek operatív műszaki koordinálása az igazgató, a műszaki apparátus feladata. A sikereket mi azzal tudjuk növelni, ha a pénzügyi hátteret a lehető legjobban biztosítjuk. Térségünket többször sújtotta nagy árvíz, amelyet munkatársaink óriási, megfeszített munkával fékeztek meg. Mi pedig a pénzügyi részt tettük hozzá, a finanszírozás nem volt mindig olyan gyors, mint ahogy az események történtek, így komoly logisztikára is szükség volt. Sikernek tartom, hogy sem ekkor, sem máskor, soha nem kerültünk a pénzügyi ellehetetlenülés szélére. Hozzánk tartoznak a közbeszerzések, a projektek pénzügyi menedzselései is. Fontos, hogy minden gazdasági évet úgy zárjunk, hogy a költségvetés szavatolja a következő esztendő működését. S ami kiemelt felelősség, hogy több mint háromszáz alkalmazottunk és családjaik megélhetése biztosított legyen.

– Úgy vesszük észre, hogy nagyon fontos ön számára a csapat és a csapatban végzett munka.

– Felkészült, munkájukra igényes kollégák vesznek körül, akik ugyanúgy élik meg az elvégzett munka örömét, mint én, és folyamatosan fejlesztik magukat. Nem titok, hogy szigorú embernek tartanak, bár ezt nevezhetjük következetességnek is. A folyamatosan változó gazdasági környezethez másként nem is lehetne alkalmazkodni, de hogy ez sikerül, abban a csapatnak különösen nagy szerepe van.

– Számos érték fűződik a nevéhez. Ezek közül most hadd kérdezzük a Tájvízházról…

– Az épület évekkel ezelőtt még egy romos ingatlan volt igazgatóságunkkal szemben. Elsőként azért kellett tennünk Bak Sándor akkori igazgatóval, hogy ne dőljön össze az épület. Később jött az uniós projekt, amelynek részeként kialakítottuk víztörténeti múzeumunkat, a Tájvízházat.

Több szervezet támogatta az elismerést

Holecz Magdolna elmondta, szintén közel áll a szívéhez a Bodoki Károly vízépítő mérnök szobrának elkészülte, amit a gyulai önkormányzattal közösen valósítottak meg. Kérdésünkre kiemelte, nagy megtiszteltetésnek tekinti, hogy Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki, és különösen értékesnek tartja, hogy a Kövízig mellett az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Belügyminisztérium is támogatta. A szakember szabadidejét a családjával tölti, illetve nagyon szereti a virágokat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!