Erkel Ferenc gyulai szépunokája továbbviszi az örökséget

– Erkel Ferenc szépunokájaként egyenes és egyértelmű út vezette a zenei pályára?

– Hétévesen kezdtem el csellózni. A legnagyobb, még hordozható hangszert választottam édesanyámék „legnagyobb” örömére. Azután zenei általános iskolába jártam, majd hagyományos gimnáziumba, amelyben színvonalas és intenzív zenei élet folyt. Játszottam az intézmény szimfonikus zenekarában, a katonaságot követően pedig a Dohnányi Szimfonikus Zenekar elődjében, a Budafoki Ifjúsági Zenekarban is. Otthon nem volt állandó téma, hogy a neves zeneszerző leszármazottai vagyunk, bár édesanyám többször megemlítette, amikor a Himnusz szólt, hogy az szépapám szerzeménye. Tizennyolc évesen dőlt el véglegesen, hogy a zenei pályát választom, de így visszagondolva, tényleg nem látok közvetlen összefüggést családunk múltja és a pályaválasztásom között.

– Napjainkra viszont Erkel Ferenc életművének egyik legfőbb ápolójává vált. Mi változott meg az évek során?

– Talán tizenöt éve lehettem a pályán, amikorra egyre inkább tudatosult bennem, hogy nekem igenis feladatom van az Erkel-életművel kapcsolatban, zenészként és a kiváló művész leszármazottjaként az örökség megkerülhetetlen, dolgoznom kell annak megőrzéséért.

– Említette a Himnuszt, amiről viszonylag kevesen tudják, hogy nem teljesen az eredeti csendül fel legtöbbször, amelyet Erkel annak idején megálmodott. Ön viszont évek óta sokat tesz, hogy megismertesse az autentikus fohászt.

– Éppen júliusban ért véget az a sorozat, amit a Papageno hírportál indított, és amelyben a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskarral, az István Király Operakórussal és a Filharmóniai Társaság Zenekarával körüljártuk a Himnusz keletkezését. A kezdeményezés bemutatta azokat a műveket is, amelyeket Erkel kortársai az 1844-es pályázattal összefüggésben szereztek. Erkel Hymnuszával kapcsolatosan régóta törekszem arra, hogy minél többen megismerhessék az eredeti változatot. Amit ugyanis néhány évtizede hallunk, az Dohnányi Ernő 1938-ban újrahangszerelt, nagyobb zenei apparátusra átkomponált változata.

– Miben más az eredeti mű?

– Természetesen a Dohnányi-féle változat is értékes, ám hozzám közelebb áll az eredeti mű. Erkel megfogalmazása puritánabb, a korra jellemző zenei elemeket vonultat fel, megjelenik benne a magyaros-verbunkos, illetve a nándorfehérvári diadalra utaló harangszó is. Ezeket az elemeket egytől egyik elhagyta a későbbi feldolgozás. A dallam ugyanaz, mint amit évtizedek óta hallunk, Erkel műve azonban feszesebb, üdébb, más a frissessége, a hangulata.

– Sokat is tett az eredeti változat népszerűsítése érdekében.

– Kórusommal először 2000-ben készítettünk autentikus felvételt. Majd 2013-ban, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kérésére, a MÁV Szimfonikusokkal rögzítettük azt a 90 másodperces zenekari, de az eredetihez jóval közelebb álló változatot, amely azóta minden alkalommal megszólal, ha magyar sportoló nyer egy-egy világversenyen. Az emberek visszajelzései is kedvezőek. Emellett idén – a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával és a Magyar Állami Operaház Kórusával – rögzítettünk egy új felvételt is a Pesti Vigadóban. Nem mellesleg hazánk Alaptörvénye is azt rögzíti, hogy Magyarország Himnusza Erkel Ferenc zenéjével szóljon.

– A Himnusz mellett Erkel életműve rendkívül sokrétű, aminek megőrzéséért szintén sokat dolgozik. Mit jelent az ön életében a gyulai székhelyű Erkel Ferenc Társaság?

– Tizenhét éves voltam, amikor Gyulára egy nagy Erkel-évfordulós rendezvényre kaptam meghívást, amelyen Pozsgay Imre – akkor még kultuszminiszterként – egy nagyszerű előadást tartott. Ekkor szembesültem először azzal, hogy milyen sokrétűen foglalkoznak Gyulán az Erkel-életművel. Az Erkel társaság munkájába fokozatosan, a 2010-es évektől kapcsolódtam be. 2011-ben dr. Görgényi Ernő polgármester invitálására a család nevében szólhattam a felújított Erkel Emlékház avatásán, majd 2012-ben dr. Bónis Ferenc leköszönését követően ért az a megtiszteltetés, hogy az Erkel Ferenc Társaság elnökévé választottak. Azóta ismétlődő kihívás számomra az életmű továbbéléséért, ébren tartásáért dolgozni. Igyekszem is minél több rendezvénybe bekapcsolódni gyakorló muzsikusként, olykor műsorvezetőként. Az egész országban törekszem népszerűsíteni Erkel műveit, köztük a kevésbé ismert remekeket is. Bár Budapesten élek, a szívem egy kicsit mindig itt van.

– Még március 15-én a Gyula Város Kultúrájáért kitüntetéssel ismerték el. Ön pedig a díjjal járó pénzjutalmat azonnal felajánlotta a Viharsarki Koraszülöttmentő Alapítványnak. Miért döntött így?

– A díj nagy megtiszteltetést jelentett nekem, és ezentúl is mindent megteszek azért, hogy még több zenekart, kórust és szólistát invitáljunk a városba egy-egy előadásra. Három fiam van, ketten már felnőttek, a harmadik gyermekünk még általános iskolás, és immár egy unoka is megédesíti a napjainkat. Tanárként is közel állnak hozzám a gyermekek. A magam módján szerettem volna egy olyan szervezetet segíteni, amely a lehető legjobb kilátású életkezdetekért dolgozik.

– Ha a sok elfoglaltsága mellett akad szabadideje, mivel foglalkozik?

– Sajnos az utóbbi időben a járványhelyzet miatt több volt belőle, mint az elmúlt harminc évben. A koronavírus gúzsba kötötte a kezünket, mert az éneklés négy-ötszörös fertőzésveszélyt jelenthet. Nagyon régen nem olvastam annyit, mint az elmúlt hónapokban, zenehallgatásra, némi kertészkedésre is több idő jutott. S persze állandóan jár az ember agya, hogy alternatív, új dolgokat találjon ki.

Számos területen dolgozik

Somogyváry Ákos a Caritas Collectio Kamarazenekar, a Ciszterci Szent Alberik Kórus és az István Király Operakórus művészeti vezetője. 2012-től az Erkel Ferenc Társaság, valamint a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége Tanácsadó Testületének elnöke. Két középiskolában tanít jelenleg is. Számos saját CD-felvétel, további lemezen való közreműködés fűződik a nevéhez, együtteseihez.