A hét embere

2009.03.05. 18:24

Iránytűdíjas főápoló a hét embere

Iránytű-díjat kapott Csendes Csaba. Az elismerést a régióban egyedül a békéscsabai mentőállomás főápolójának ítélte oda az Országos Mentőszolgálat.

F. G. K.

[caption id="" align="alignleft" width="200"] Csendes Csaba
[/caption]— Az Iránytű-díj indoklásában az szerepel, hogy ez mutasson utat a nehéz helyzetekben. Sok megrázó esettel találkozott már?
— A mentők egyik „fohásza”, hogy ne gyerekhez és ne ismerőshöz kelljen vonulniuk. Mindkét eset előfordult már. Akad olyan kollégám, akinek az édesanyját kellett újraélesztenie. Németországban a nagyon megrázó történetek után általában jár egy kis szabadság. Hazánkban ez nem jellemző, igaz, mi is hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy erősek vagyunk, megoldjuk a lelki bajt egyedül vagy egymás között.

— Gyerekkorában nem tűzoltó akart lenni vagy katona, hanem mentő?
— Valahogy úgy. A rendőrség, a tűzoltóság és a mentő félkatonai szervezet, ebből a mienk a legenyhébb. De itt is rend a lelke mindennek: minden autónak megvan a maga csengőjele, ami harminc változatot jelent. Az ember annyira megtanulja a rá vonatkozót, hogy éjszaka csak a sajátomra, az esetkocsiéra ébredek. Nappal a riasztás után egy, éjszaka két percen belül indulni kell. Visszatérve a kérdéshez: egy évfolyam-találkozóra a volt osztályfőnökünk elhozta azt a papírt, amire negyedikes korunkban felírtuk, mivel szeretnénk felnőttként foglalkozni. Én már akkor azt mondtam, hogy mentő. Tetszett a kocsin lévő kis zászló (ami ma már nincs) és a sziréna.

— Az utakon néha hajmeresztő helyzetekből kell kivágnia magát a sofőrnek, hiszen a sziréna ellenére nem mindig kapnak elsőbbséget. Gondolom, néha furcsa helyekre is kell menniük.
— Megesik, de nagyon rutinosak a sofőrjeink. Volt, amikor Kamuton egy tanyára hívtak minket egy szüléshez. Út nem volt és olyan magas füvön kellett beverekednünk magunkat a portára, mint a mentő. A házban nem volt áram, így az autó egy dombra felállítva világított be az ablakon. Közben a petróleum- és a pupillalámpát a számban tartottam, hogy a két kezem szabad maradjon a szüléshez. Egészséges babát segítettünk világra. Olyan is megesett, amikor a kollégám egy olyan szülésnél segédkezett a mentőben, ahol a párnak öt lánya volt, és azért vállaltak még egy gyereket, hogy hátha az fiú lesz. Kibújt a baba, az ápoló mondta, hogy fiú. A szülők összecsókolgatták a mentőst örömükben. A kórházban derült ki, hogy mégis kislány a gyerek. A 15—20 centire hagyott köldökzsinór csúszhatott a lába közé, ami a kocsiban lévő, nem túl erős fényben nem tűnt fel a kollégának.

— Megköszönik a betegek a segítséget?
— Alkalmanként igen. Nemrég kaptam egy levelet egy lánytól, aki szerelmi bánat miatt öngyilkos akart lenni. Angliában él, minden rendben van vele. Szomorú esetek is vannak. Egyszer egy munkás meghalt a munkahelyén, mi vonultunk hozzá, majd a feleségéhez is, amikor rosszul lett a hír hallatán. Tőlünk kérdezgette ő is, a gyerekek is, mi történt a férfival. Akkor szívesen elmentem volna polcfeltöltőnek.

— Sokan elhagyják a pályát?
— Aki vált, az általában az első öt évben teszi. Ha az ember túl van az első szülésen, közlekedési baleseten, önakasztottan, halottan, akkor megedződik. Van, aki elment Németországba, Amerikába, kamionosnak, idegenlégiósnak, de a 90 százalékuk visszatér. Nem a jó fizetés, hanem az összetartó csapat miatt.

F. G. K. Csendes Csaba -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!