Olimpia 2020

2021.08.05. 09:11

Csipes Tamara: Ez volt életem lehetősége, ha elszúrom, totális idióta vagyok

A kajak egyes ötszáz méteren ezüstérmet szerző Csipes Tamara még a könnyeivel küszködve érkezett meg az interjúzónába, ahol a magyar újságíróknak elmondta, élete lehetőségeként fogta fel a döntőt, amelyen végre megmutathatta, mire képes, de beszélt a Kozák Danutával való rivalizálásáról is.

Nedelykov Tamás

– Mekkora lelki többletet adott, hogy végre egyesben is megmutathatta magát az olimpián?

– Rengeteg munkám van ebben az ezüstéremben, amióta a kislányom megszületett – válaszolta Csipes Tamara az interjúzónában még az eredményhirdetés előtt. – Annyira örülök, hogy kaptam egy lehetőséget a kétegységes indulással. Még soha életemben nem tudtam megmutatni nyár végén, hogy mit tudok, mindig tavasszal az öt-tíz fokos márciusban kellett bizonyítanom. Úgy voltam vele, hogy ez életem legnagyobb lehetősége, ha elszúrom, totális idióta vagyok. Ebbe most szívem-lelkem beletettem, ezért is vagyok ennyire boldog. Voltak olyan időszakok, amikor egyáltalán nem érdekelt, amikor nem volt benne a szívem, ebbe most mindent beleadtam

– Nem lehetett egyszerű hosszú éveken keresztül Kozák Danutával harcolni az indulásért.

– Valóban. Nem könnyű mentálisan kezelni, hogy ott van egy ötszörös olimpiai bajnok is a mezőnyben, akivel felnőttem, akivel 18 éves korom óta versenyzek együtt, és midig mögötte voltam. Hihetetlen tehetséges kajakos, sokszor megkérdeztem magamtól, mégis mit érek a második hellyel? Annyira örülök, hogy most az egyszer végre meg tudtam mutatni, lehet én is érek annyit.

– Mire emlékszik vissza a döntőből, mi volt a kulcs?

– Már tavasszal is magamhoz képest jól mentem, az elmúlt egy hónapban meg pláne. Általában a verseny mentális részével szokott problémám lenni, hogy elhiggyem magamról, meg tudom csinálni. Nyugodtan álltam be a rajtgépbe, aztán a rossz rajt után felment bennem az ideg, de tényleg úgy voltam vele, egy életem, egy halálom. Megígértem magamnak, ha az kell a sikerhez, akkor ez lesz az utolsó ötszáz pályám egyesben, az utolsó, amit meg kell csinálni. Sikerült tökéletes pályát mennem, éreztem, hogy közel vagyok Carringtonhoz, de nem mertem gyorsabban menni, nehogy elfáradjak a végére.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!