Keresett kifejezés

Sok helyen jegelni kell a pecázást

Az utóbbi napok tartósan hideg, „mínuszos” időjárása az állóvizek „beüvegezése” után a folyókat is szorongatja. Sok szakaszon parttól partig beállt a jég, alig akad szabad vízfelület, s most már nem is igazán lehet pecázni — tudtuk meg Tószögi György horgász szakírótól.

A geszti iskola motorja

Takács Zoltán Zsigmondné (Óré Réka Róza) a geszti Arany János Általános Iskola pedagógusa. Jelenleg az elsősök osztályfőnöke. Már pályakezdőként a geszti iskolában kezdett tanítani: rögtön egy negyedikes osztályt kapott osztályfőnökként.

A csúcsra értek a berényi Ladikosok

Békés megyei sikerrel ért véget a Lapot a diákoknak (Ladik) országos médiavetélkedő. A mezőberényi ötösfogat – Balogh Dóra, Bartó Boglárka, Gézárt Sára, Szikora Zsóka és Tóth Kata – Kesztyűs Zsuzsanna tanárnő vezérletével a tavalyi negyedik hely után Pécsett felért a csúcsra.

LADIK: Megvédték címüket a mezőberényiek

A Mezőberényi Kistérségi Általános Iskola nyolcadikos osztályos csapata nyerte a Lapot a diákoknak elnevezésű médiavetélkedőt, melyet szombat délelőtt rendeztek meg Békéscsabán, a Csaba Centerben.

1

Legolvasottabb

1
Megyei bűnügyi rejtélyek: Farkas Helga és Szathmáry Niki ügye
2
Mezőkovácsházi mentős mentette meg a nőket, akikbe villám csapott a Körösnél
3
És akkor Gyomaendrődöt elmosta az eső
4
Olajtartályok gyulladtak ki Ecsegfalván, kilenc város tűzoltói oltották a lángokat
5
Autók törtek Békésnél, szalagkorlátnak vágódott az egyik
Labdarúgás
Új edzők a felnőtteknél és az ifiknél is Tarcsán
vizes vb / 36 perce
Kapás döntős, Késely 9. lett 800 méter gyorson
Mindkét magyar a harmadik előfutamban állt rajtkőre.
Gyász
Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva Párducz Béla férj, gyermekei: László és Oszkár, unokái: László és Levente, menye: Andrea tudatja, hogy Párducz (Dobrotka) Piroska (Ada, 1929.december 11. - Gyula, 2017.július 13.) életének 88. évében tiszta szent lélekkel visszaadta lelkét Teremtőjének. Szeretett halottunktól 2017. július 27-én 19 órakor veszünk végső búcsút, kísérjük utolsó útjára az Adai római katolikus temetőben. 2017. július 27. - 7.30 Csíksomlyói kegytemplom és kolostor - Lelki üdvéért szentmise 2017. július 28. - 8.00 Szentháromság katolikus templom, Ada - Temetési szentmise 2017. augusztus 3. - 16.00 Nádi Nagyboldogasszony Plébániatemplom, Gyula - Lelki üdvéért szentmise Szerető családja
"Tiéd a csend, a nyugalom, Miénk a könny, a fájdalom." GYÁSZHÍR Fájó szívvel tudatjuk, hogy Arató Béla nyugalmazott őrnagy Gyula, Mágocsy u. 2. szám alatti lakos 2017. július 25-én, 88 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 2017. július 31-én 11 órakor lesz Gyulán, a Dobozi úti református temetőben. Ezúton köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Vagyon / 3 órája
Néhány órára lecsúszott a trónról, de már ismét Bill Gates a világ leggazdagabb embere
Méltatás / 4 órája
Az EYOF az utánpótlás idei legfontosabb eseménye
Felújítás / 6 órája
Megtámasztották az egri minaretet
ott vagyunk / 15 órája
Döntőben a férfi pólósok!
vizes vb – úszás / 16 órája
Eredmények a csütörtöki úszóknál
megvan a második / 17 órája
Hosszú bronzérmet szerzett