Golf

2024.05.15. 14:35

Formában a békéscsabai golfozó, Tar László

Egy hónap leforgása alatt négy versenyen is említésre méltó eredményt ért el a békéscsabai Tar László.

Gajdács Pál

Tar László

Időrendben az első, az ausztriai Linsbergben megrendezett Wintercup Final volt, ahol nagyon jó játékkal rukkolt elő és sikerült megszereznie a második helyet úgy, hogy a tizedik pozícióból tudott feljebb lépni. A második állomás szintén Ausztria volt, mégpedig Loipersdorf városa. Az esős időben megtartott szenior kvalifikációs versenyen ugyancsak a második helyet szerezte meg, csak éppen itt a tizenhetedik helyről lépett előre. 

A harmadik és negyedik versenyen nemcsak a szeniorok indulhattak. A két nyílt bécsi viadalt megnyerte, ami azt mutatja, hogy a viharsarki golfozó formája szépen ível felfelé.

– Mindkettőt fölényesen, több ütéssel nyertem meg. Az egyik verseny a Race tu Pucket sorozat állomása volt, a másik a Strawberry széria. Mindkét versenyen kitűnő volt az idő és mindkettő jó pályákon, kellemes környezetben zajlott. Szokás szerint nem én voltam az éljátékos, de ezt már megszoktam, hiszen Ausztriában százötezren golfoznak – mondta a békéscsabai golfozó.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában