Gébicsek

2024.05.16. 09:51

Visszatértek a kardoskúti Fehértóhoz a kis őrgébicsek

A kis őrgébics az egyik legkésőbb érkező és legkorábban távozó, vonuló madárfajunk. A Körös-Maros Nemzeti Parkhoz tartozó kardoskúti Fehértó környékén idén április 27-én figyelték meg az első példányt, majd folyamatosan érkeztek a többiek is.

Csete Ilona

Azért jönnek csak április végén, május elején ezek a madarak, mert ekkorra fejlődnek ki a nagytestű repülő rovarok (sáskák, szöcskék), melyek táplálékul szolgálnak számukra. Időnként kisemlősöket (egereket, pockokat) is esznek. Ha jó idő van és sok a rovar, akkor a kis őrgébicsek is több fiókát nevelnek. A nemzeti park kardoskúti Fehértó részterületén az elmúlt években 5-12 között váltakozott a költőpárok száma – számoltak be a nemzeti park honlapján.

Állományuk sajnos világszinten csökken
Állományuk sajnos világszinten csökken. Fotó: Vasas András

A gébicsek általában vártamadarak, azaz egy magas pontra ülnek ki, onnan pásztázzák a területet. A vörös vércsékhez hasonlóan gyakran szitálnak a levegőben. A nyílt területeket kedvelik, elsősorban a pusztákat, melyeken legfeljebb egy fasor, vagy kisebb facsoport található. Hazánk nyugati felében ritkán költenek, az Alföldön viszont népes a táboruk, főleg a Hortobágy, a Kis- és Nagy-Sárrét, valamint a Békés-Csanádi löszhát a kedvelt területük. Évente egyszer költenek, általában 4-6 tojást raknak, s július elejére a fiókák már ki is repülnek.

A kis őrgébicsek állománya sajnos világszinten csökken, lassan már csak Európa egy keskeny sávjára korlátozódik. Az elmúlt 20-25 évben Olaszországban, Spanyolországban, Franciaországban és Svájcban is gyakorlatilag felszámolódtak az ottani állományok. Ennek minden bizonnyal több oka is van. Az egyik ok feltehetően az intenzív, nagytáblás földművelés, ami a faj élőhelyeinek csökkenéséhez vezetett.

A másik ok az intenzív rovarirtás, ami a táplálékbázist veszélyezteti. A harmadik ok a globális felmelegedésre vezethető vissza, melynek következtében Afrikában kiszélesedtek a sivatagi területek, a Szahara mintegy 100 kilométerrel lett szélesebb, s ez sok hosszútávú vonuló madárfaj számára végzetes következményekkel jár, repülési (és melegtűrő) képességük határát súrolja. A kis őrgébicsek is hosszútávú vonulók, Namíbiába, Angolába mennek, azaz át kell repülniük a Szahara fölött.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában