hírek, képek, témák - Kisváros
Tanácskoztak a Békés megyei bírók
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) kezdeményezi a szabálysértésről szóló törvény módosítását — jelentette be a Gyulai Törvényszéken megtartott szerdai összbírói értekezlet utáni sajtótájékoztatón dr. Kovács Mária.
Még szorosabb a budriói kapcsolat
Együttműködési megállapodást írt alá dr. Görgényi Ernő, Gyula polgármestere és a Giulio Pierini, Budrio polgármestere a napokban az olasz városban.
Elfogták a brutális gyulai rablókat
Három férfit vettek őrizetbe a rendőrök, akik a megalapozott gyanú szerint egy csoportos rablás során úgy megvertek egy 89 éves férfit, hogy még közel két hónap után sem tudták kihallgatni a rendőrök.
A láncfűrész királyai versenyeztek Gyulán
A szentesi 3CS csapata nyerte a szombaton Gyulán megtartott Stihl Dél-Alföldi Regionális Fakitermelő Csapatversenyt. A győztes háromtagú csapatot egy fakitermeléssel is foglalkozó vállalkozó mellett egy-egy tűzoltó és vasutas alkotja.
Anyakönyvi hírek: Békéscsaba, Gyula, Orosháza
A megye három legnagyobb városának friss anyakönyvi információi.
Támadás érte a Dirty Slippers két tagját Gyulán
Vasárnap hajnalban egy gyulai szórakozóhelyen egy kisebb társaság a Dirty Slippers zenekar két tagjára, Csongrádi Imrére és Lobó-Szalóky Lázárra támadt. A rendőrség keresi az elkövetőket.
A csapat Európa-bajnoki címet is megszerezték a csabaiak
Történelmi környezetben, a gyulai várkertben, remek időben zajlot a HDH-IAA történelmi íjász Európa-bajnokság.
Fél tucat gólt lőtt a gyulai együttes
| Kiütötte a sereghajtó vásárhelyieket a Gyulai Termál FC.
Birskörte hazánk idei legjobb pálinkája
Jelentős érdeklődés mellett rendezték meg a hét végén, péntektől vasárnapig a XIV. Kisüsti Pálinka Fesztivált, illetve a hozzákapcsolódó programokat.
Kolbászlovaggá ütötték Gyulán Kiss Szilárdot
Kiss Szilárdot, a moszkvai magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséját a ütötték gyulai kolbászlovaggá szombaton.
Képgalériák - Kisváros
-
Kárpát-medencei civil vendégség (december 28.)
2012. december 28. (péntek)
-
Várfürdő-Gyulai Termál FC—Üllő 7—0 (november 3.)
2012. november 3. (szombat)
-
A Gyulabike Feszt pénteki napja (Gyula, július 20.)
2012. július 21. (szombat)
-
Gyulai táncosok a szlovéniai Eb-n
2012. július 21. (szombat)
-
Betörtek egy gyulai pénzváltóba
2012. július 16. (hétfő)
Témák - Kisváros
-
Anyakönyvi hírek
Békés megyei anyakönyvi hírek
-
Labdarúgás NB III
Labdarúgás NB III. Békés megyei vonatkozású hírek, információk, elemzések, eredmények
-
Kisváros
-
Kisváros - Gazdaság
-
Kisváros - Kék hírek
-
Kisváros - Közélet
-
Kisváros - Kultúra
-
Kisváros - Sport
Közélet
Kultúra
Sport
Gyula a Youtube-on
- GYAKORLATBAN jártas egyedülálló állatgondozót marhatelepre felveszek bentlakással. 30/455-2662
- KORLÁTOZOTT számban képviselőket keresünk! Érd.: Karácsonyi Judit: 06 70/337-3629, Szabó Zsolt:...
- MULTINACIONÁLIS vállalt felvonószerelő munkatársat keres karbantartói, szerviz technikusi...
- Hosszú múlttal rendelkező nemzetközi fuvarozó cég keres csak tapasztalt gépkocsivezetőket - EU...
- TOYOTA Yaris, 2000/06. Ár: 575 000 Ft. Műsz. v.: 2014/06., légzsák, immob., CD-s rádió,...
- SKODA FABIA COMBI, 2003/10. Ár: 685 000 Ft. Műsz. v.: 2014/03., szervo, légzsák, kp.-i zár,...
- OPEL Astra F, 1996/05. Ár: 255 000 Ft. Műsz. v.: 2014/03., r. magnó, immob. Részletre is. Tel.:...
- RENAULT Thalia, 2001/12. Ár: 565 000 Ft. Műsz. v.: 2015.04. ABS, szervo, kp.-i zár, 2x légzsák,...
- TÜZIFA akciónk rendkívüli áron! 1 m3-es kalodában, tölgy,-bükk,-akác 13 500 Ft-tól. Hívjon...
- TÜZIFA akció! Közvetlenül erdészettől! 1x1-es kalodában, konyhakészen. Tölgy,-bükk,-akác 13 500...
- AKCIÓS tüzifa vásár! 1 m3-es kalodában, tölgy,- bükk,- akác 13 500 Ft-tól, konyhakészen,...
- MINŐSÉGI akác tűzifa eladó. 06 30/479-7435






