hírek, képek, témák - Kisváros - Bulvár
Sörös hajtású partibringa készül Gyulán
Nem mindennapi járgány készül ezekben a napokban Gyulán: sörrel megy, tizenhatan férnek el rajta, az orrán pedig egy száznyolcvan literes hordó a nehezék.
A nap képe: automata kacsaetető a vár tövében
Olvasónk a gyulai vártónál készítette, majd frissiben be is küldte lapunknak ezt a fotót, melyen a történelmi és természeti értékek friss látványossága található.
Kengurulesen Gyulán: beszállnak az állatkert szakemberei is
A gyepmester mellett riporterek hada keresi napok óta Gyula határában azt a kengurut, ami már többször megmutatta magát az arra járóknak. Az erszényest egyelőre nem sikerült befogni.
Simonka befogadná a kóbor kengurut
Nem a pusztaottlakai vadaskertből szökött meg az a kenguru, melyet a napokban egy gyulai olvasó látott a város határában.
A detoxban koccinthatott a gyulai részeg
Korán kezdte meg az alapozást a szilveszteri bulira egy gyulai férfi, ezért már délután kibukott. Az utcán szedték össze.
A kocsmában éjszakázott a részeg vendég
Nem mindennapi helyzetbe került egy gyulai férfi a hétvégén: ittasan elaludt egy kocsma mosdójában, majd mire felébredt, rázárták az üzletet.
Zavarta-e a Fásy mulató a gyulaiakat?
A gyulai képviselő-testület legutóbbi ülésén szóba került, hogy a lakók egy részét zavarta a pálinkafesztivál programjainak hangereje.
Ki lett a Magyar Pálinka Szépe?
A hétvégi pálinkafesztivál egyik kiemelkedő eseménye volt az immár hagyományos szépségverseny.
Csernus doki visszamegy a természetbe
Önmegvalósítás. Sokan ízlelgetik a szót, még többen vágynak rá. Ehhez azonban mély önismeretre is szükség van. Csernus Imre szerint, ha tudjuk, hol vannak a gyenge és erős pontjaink, min kell változtatnunk, gyorsabban fejlődhetünk. A neves pszichiáter gyulai előadásán mindenkit arra buzdított, merjen szembenézni saját tükörképével. A receptje: menekülés helyett harc.
Hogyan ünneplik olvasóink a Valentin-napot?
Sokak szerint felesleges giccs, mely távol áll a magyar értékrendtől, sokak — főként a fiatal generációk — számára azonban minden évben jeles alkalom a szerelmesek napja. Olvasóinkat kérdeztük a Valentin-napról.
Képgalériák - Kisváros - Bulvár
-
Kaszoján koncertezett a gyulai Fall Attack zenekar
2011. május 5. (csütörtök)
-
Magyar Pálinka Szépe, Gyula (április 17.)
2011. április 17. (vasárnap)
-
Egzotikus mandarinrécepár Gyulán
2011. február 7. (hétfő)
-
Magna-ajándék a dobozi általános iskolában (december 6.)
2010. december 6. (hétfő)







