BEOL

Fél Évi félévi tudósítása

Ezen az esős napon, 2009. január 23-án kerül sor az ország összes általános és középiskolájában a félévi bizonyítványok kiosztására. Arra vállalkoztam, hogy a tótkomlósi Szlovák Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola nyolcadik osztályában meglesem a diákok és tanárok reakcióit.
A gyönyörűen felújított iskolában járok, ahol először a tanári szobában az osztályfőnököt keresem meg. Nem zavarom beszélgetéssel, mert látom, hogy ő is elég izgatott, hiszen végzős osztályának utoljára oszt félévi bizonyítványt. Mögé settenkedve követem, amikor csengetéskor óvatos léptekkel lemegy a lépcsőn, és közben hallgatózik, hogy milyen csöndben várják kedvenc diákjai.

Abban a pillanatban, ahogy benézünk az osztályba, azt látjuk, hogy az osztály egyik fele nagyon izgul, ám a másik része mindenről megfeledkezve épp a mai legújabb pletykákat beszéli meg. Persze a komolyabbak azon agyalnak, hogy kinek milyen lesz a bizonyítványa. Az osztályfőnök egy percet sem késik, benyit a terembe. Hirtelen abbamarad a kacagás, mindenki feláll és köszöntik őt. Már látszik egy kis feszültség, egy kis idegesség az arcokon. Ki a kezét tördeli, vagy a körmét rágja, de olyan is van aki már előre zsebkendőt szorongat a kezében. Vajon szüksége lesz rá vagy csak influenzás? A tanárnő értékeli a félévet, közben többen is kerülik a tekintetét, gondolom ők nem számítanak túl jó eredményekre, vagy még annál is rosszabb? Pedig az értékelés szerint a tanulók ügyesek, azonban nem a legjobban teljesítettek.

Amikor a tanárnő végre a kezébe veszi az ellenőrzőket, mindenki felemeli a fejét és megdobban a szíve. Aki már megkapta a bizonyítványt az megkönnyebbült, és a jegyektől függően vidámság vagy kis szomorúság tükröződik az arcán. Persze van, aki örül a jegyeknek, és gyorsan kiszámolja az átlagát, hogy felveszik-e abba az iskolába ahova ő szeretne jelentkezni.

Az osztályfőnök visszavonul az asztalához és mosolygósan nézi ahogy a gyerekek lapozgatják az ellenőrzőjüket. Később mindenkit megkérdez arról, hogy erre számítottak-e. Szerencsére senki nem bukott meg. Néhányan – talán egy kis égi áldással - a jobb jegyet kapták, mindenki nagyon szurkolt ezért nekik. A tanárnő szeretné elkezdeni a szlovák órát így megkéri a gyerekeket, tegyék el az ellenőrzőket, de senki nem tudja letenni a kezéből, ezért hagy még egy kis időt. Arra a következtetésre jutottam, hogy a diákoknak nagyon fontos ez az esemény, hiszen a most szerzett eredmények döntően befolyásolhatják a továbbtanulásukat majd az életük további alakulását.

Fél Évi

.....

Volt egyszer egy iskola…

Az iskolánk ebben az évben ünnepli fennállásának 60. évfordulóját. Ebből az alkalomból évkönyvet jelentetünk meg, melynek összeállításában az iskola tanulói is segédkeznek. Mi azt a feladatot kaptuk, hogy szüleinktől, nagyszüleinktől gyűjtsünk olyan képeket, amelyek az iskoláról vagy az iskolai életről készültek. Nagy érdeklődéssel kezdtünk a munkához, főleg, miután izgalmasabbnál izgalmasabb fotók kerültek elő. Persze jókat kacagtunk rajtuk, főleg, amikor sikerült feleleveníteni a hozzájuk kapcsolódó történeteket is. Sajnos nem ismertünk fel mindenkit a képeken, ezért az osztályfőnökünk segítségét kértük, hiszen ő már lassan nyugdíjas lesz  és nagyon sok emléke van ezekről az évekről.
Ez már olyan régen történt – mondta – hogy mesének is beillenék. Sok mindent nem is fogtok elhinni belőle. Régen az iskolai osztályokban csiszolatlan padok voltak ceruzatartó vályúval. Nagyon-nagyon szigorú tanítók voltak. A fegyelmezetlenséget, a csúnya írást, a hanyag munkát testi fenyítéssel „jutalmazták”, gyakran kaptunk körmöst, a fiúknak a pajeszát húzták. A szorzótáblát kórusban tanultuk, aki nem tanulta meg otthon vagy az iskolában, azt bezárták, és ha megtanulta jelentkezett a tanárnál. A nevelők szülőkként kezelték a gyerekeket. Még most is tisztelettel gondolok rájuk.

A padló mindenhol olajos volt, olajos fűrészporral kenték be, majd felsöpörtél. Az osztályban a tanári asztal alatt fekete padlós dobogó volt, így a tanári asztal magasabban állt, mint a padok. A termeket vaskályhával fűtötték, melybe szenet raktak. Az iskolasegéd mindennap korán reggel ötkor megrakta a kályhákat, és begyújtott. A kályhákat előző nap kisalakolta. Az iskolasegédeket János bácsinak és Márton bácsinak hívták, akik az iskolát fűtötték és takarították. A szenet, fát és a gyújtóst a pincébe tárolták, és vödrökkel hozták fel. A nagy hideg miatt többször volt szénszünet, aminek persze nagyon örültünk. Az iskolában nem volt vízvezeték, Az osztályokban lavór volt, és bádog víztartó a sarokban. Mivel nem volt vízvezeték így angol vécé sem volt. Külön épületben voltak az illemhelyek, a benne lévő vécék régi típusúak (pottyantós) voltak, és nem volt öblítés.

Az udvar földes volt, ebből következett, hogy nyáron benőtte a gaz, ősszel és tavasszal viszont bokáig érő porban játszottak a gyerekek, télen pedig sár volt. Ha fagyott öntöttek vizet a talajra, mesterséges csúszkálópályát alakítottak ki. Ez is nagy örömöt szerzett a gyerekeknek. Versenyeztek, ki a legügyesebb. Még nagyobb öröm volt, amikor a helyi tóra ki lehetett menni. Minden tanárnak becenevet adtunk. Pl. az orosz tanárnak a beceneve Sztopka volt.

Az iskolában tévé és rádió sem volt, és az osztályokban a világítás is gyenge volt. Télen a folyosók hidegek, és fűtetlenek voltak. Konyhánk nem volt csak tálaló, és az egyik osztályt déltől ebédlőnek használták. Az ebédet a faluból, a központi konyhából hozták. Az iskolához egy gyakorlókert is tartozott, ahová a tanulók gyakorlati órán jártak gyomlálni, kapálni, vetni, amit mi gyereket nem nagyon szerettünk. A szünetben a tanulók az udvaron voltak, ugyanúgy fociztak, bújócskáztak és fogócskáztak. A fiúk néha bigéztek, sárból kukucskákat készítettek.
Ámulva hallgattuk volna órák hosszat, de a mese aznapra véget ért. Abban mindannyian egyetértettünk, hogy jól el kell zárnunk az emlékeinket, mert egyszer majd a mi életünk és iskolás éveink is mesének tűnhetnek az unokáink szemével nézve.

.....

Mit főzzünk ma magunknak?

Gőzönfőtt – Kvasienka (kvaszjenka)

7. osztályban technika órákon mi lányok jobbnál-jobb finomságokat készítettünk. Sütöttünk többek között muffint, ischlert, gyümölcsös-joghurtos sütit, mazsolás csigát, kitolófánkot, csörögefánkot. Az osztály kedvence a kvasienka nevű kelt tészta lett, mely hagyományos szlovák népi étel. Talán azért ilyen népszerű az osztályunkban, mert mindenki kedve szerint fogyaszthatja mákkal, dióval, sajttal, túróval, fahéjjal vagy kakaóval megszórva. Szüleink és nagyszüleink körében is közkedvelt étel, mert kevés alapanyagból, olcsón elkészíthető és nálunk mindenki szereti. Ennek az ételnek a receptjét szeretnénk most Önökkel megosztani. Próbálják ki, nem fogják megbánni!

Hozzávalók:
4 dl tej, 3 dkg élesztő, 70 dkg liszt, diónyi zsír, 1 tojás, 1 púpozott evőkanál cukor, 1 teáskanál só

Elkészítés:
A tejet langyosra melegítjük, beletesszük a cukrot, sót, zsírt és összekeverjük, végül belemorzsoljuk az élesztőt és hagyjuk kelni. Mély edénybe tesszük a lisztet, a kovászt, a tojást és simára verjük a tésztát fakanállal. 1-1,5 órán át meleg helyen kelesztjük. Ha megkelt, deszkára borítjuk, 1,5 ujjnyi vastagra nyújtjuk (inkább húzzuk), és pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Vastagon zsírozott öntöttvas vagy teflon edénybe szorosan egymás mellé rakjuk. Olvasztott zsírral megkenjük, kevés vizet öntünk alá (a közöket kitöltse), és fedő alatt sütjük kb. 20-25 percig. Ekkor emeljük fel a fedőt, ismét megkenjük olvasztott zsírral, megnézzük pirosra sült-e az alja. Ha még nem elég piros, betakarjuk, és kicsit még pirítjuk. Óvatosan, mert már hamar odaég. Ha kész, tálra borítjuk, majd egyenként megszórjuk reszelt sajttal, túróval, mákkal, dióval, cukrozott kakaóval, fahéjjal. Hidegen és melegen is nagyon finom.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!