Hírek

2004.12.17. 07:00

Összement a McLaren

A hét elején kiderült, hogy a McLaren–Mercedes Forma–1-es tesztpilótája, Alexander Wurz nem fér be csapata új autójába. Ez akár azt is jelenthetné, hogy az osztráknak felmond az istálló.

Kocsis Máté

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Így festett Alexander Wurz a McLarenben. Ez a kocsitest a jelek szerint nem volt kicsi az osztrák tesztpilótának.
[/caption]Ez azonban nagyon meglepő lenne, hiszen egy évvel ezelőtt ugyanez volt a helyzet Wurz és a McLaren akkori autójának viszonyát illetően, mivel Adrian Newey főtervező mindig a lehető legkisebbre tervezi a pilótafülkét. A langaléta versenyző viszont azóta is a csapat alkalmazásában áll, vagyis sikerült orvosolni a problémát, így minden bizonnyal nem lesz ez másképp most sem. A Reggel Baumgartner Zsolttól megtudta, hogy a tesztpilóta problémáján egyszerűen lehet segíteni, hiszen mindössze annyit kell tenni, hogy a közeljövőben elkészülő kasztnik valamelyikében kicsit előrébb kell helyezni a pedálokat, vagyis Wurz esetleges távozásáról szóló hír nem más, mint vihar egy pohár vízben. Amit viszont Barrichello mondott a 2005-ös szabályok szerint épített új Ferrariról, annak a fele sem tréfa! Mint köztudott, igen komoly szabályváltoztatásokat eszközölt a nemzetközi szövetség az idei szezonban történt sok baleset miatt: megváltozott az első és  a hátsó szárnyak mérete és pozíciója, az autók hátuljának kialakítása és a gumik is. Ettől a szabályalkotók a kanyarsebesség csökkenését várták, orvosaikat vagy gyógyszerészeiket azonban valószínűleg nem kérdezték meg a kockázatokról és a mellékhatásokról.
– Sokkoló élmény volt kipróbálni az új kocsit – fortyogott Barrichello. Nehezebb irányítani mint az ideit, s rosszabb a tapadása is. Fogalmam sincs, hogyan lehetne megelőzni vele bárkit is. Veszélyesebb, mint a 2004-es autónk volt!
Van azonban olyan is, akinek tetszik az új autó – mármint a Renaulté, amely szintén készített egy új szabályok szerinti kocsit. Franck Montagny, az istálló tesztpilótája úgy véli, hogy bár valóban jobban csúszkál az autó, vagyis nagyobb bravúr a pályán tartani, de ettől sokkal élvezetesebb vezetni. A nyertesek viszont, mi szurkolók leszünk, hiszen így sokkal nehezebb lesz hibátlan kört teljesíteniük a versenyzőknek, ezért egy kicsit talán megkavarodik majd a mezőny az ideihez képest.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!