Hírek

2004.12.17. 06:58

Ciro államelnök akar lenni

BAMA

[caption id="" align="alignleft" width="320"] Ciro Blazevic irányításával érte el a horvát labdarúgás az eddigi legnagyobb sikerét, a világbajnoki harmadik helyezését 1998-ban, Franciaországban
[/caption]Miroslav „Ciro” Blazevic a nagy álmok embere. Az edző, aki 1998-ban a világbajnoki bronzéremig vezette a horvát labdarúgó-válogatottat, a fejébe vette hogy indul a 2005-ös köztársaságielnök-választáson.
A 69 éves egykori edző az ország függetlenségének kikiáltása óta ismert az aktív politikai szerepvállalásáról. Az 1990. és 1999. között az első számú horvát közjogi méltóságként az országot irányító Franjo Tudjman bizalmasának számított. Cirót nagyon érdekelte a politika, Tudjman rajongott a futballért. Fontosnak tartotta Blazevic barátságát, s egyben a horvát labdarúgó-válogatott szerepét: úgy tartotta, semmi sem keltheti az önálló horvát állam jóhírét olyan hatékkonyan, mint a futballcsapat. Ismert volt Blazevic mondása: „Számomra két Isten létezik, az egyik a mennyben él, a másik Tudjman elnök.”
Cirónak óriási az önbizalma, független jelöltként, mint mondta, akár egy nap alatt is össze tudta volna szedni a megfelelő számú ajánlást. „Csak annyit kellett volna mondani, gyertek a Dinamo-stadionba, Ciro vár benneteket!”  – döngette a mellét. Bár a felmérések szerint egyelőre a támogatottsága még az öt százalékot sem éri el, őt ez nem izgatja: „Én vagyok az egyetlen, aki legyőzheti Mesicet”  – mondja.

Labdarúgó kormányfő

A magyar politikában is akadt már példa arra, hogy futballistából, futballszakemberből valaki jelentős közjogi méltósággá emelkedjen.

Friedrich István, a MAFC egykori jeles fedezete, a hajdani válogatott labdarúgó 1919 augusztusától három hónapon át a miniszterelnöki tisztséget is betöltötte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!