Hírek

2004.12.09. 00:00

Szatyornyi ajándék csábította

Nagy E. D.

Nem azért készültem a rendőri pályára, hogy egy-két ezer forintos ajándékért sutba dobjak mindent – mondta a bíróság előtt Molnár Csaba. A vesztegetéssel, hivatali visszaéléssel és államtitoksértéssel vádolt alezredes azzal védekezett, hogy információgyűjtés miatt ápolt szír pénzváltókkal jó kapcsolatot. Utalt arra, hogy nem dokumentálta ezt. Azt viszont elképzelhetőnek tartotta, hogy a későbbiekben beszervező nyilatkozattal hitelesítse majd az együttműködést. Az államtitoksértésre csak annyit mondott: a kérdéses irat, amelynek tartalmát egy ismerősével megosztotta, nem volt államtitok.
A rendőrtiszt vallomása után a bíró csak annyit kérdezett Molnár Csabától, hogy akkor saját megítélése szerint most mit keres a vádlottak padján. Az alezredes szerint azért került ilyen helyzetbe, mert az ellene folyó eljárás során csak részletekben, és nem teljes egészében vizsgálták a munkáját.
A bíróságon felolvasták T. Bas-sam, az alezredes állítólagos megvesztegetőjének nyilatkozatát is. A szír férfi tagadta, hogy pár száz forintos ajándékcsomagjáért szívességet kért volna az alezredestől. A szatyorban csak arab sütemény, karlánc és fadoboz volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!