Hírek

2004.12.03. 06:21

A képzett dolgozók több bevételt hoznak

Nem véletlen, hogy a vállalatok leginkább az értékesítéssel foglalkozók, illetve az ügyfélszolgálatokban dolgozók munkáját fejlesztik. E képzések haszna a gyarapodó bevételekben közvetlenül mérhető.

Horváth K. József

[caption id="" align="alignleft" width="299"] Főleg a középvezetők vesznek részt a továbbképzéseken, melyeknek ára a megrendelő fizetőképességétől függ
[/caption]Leggyakrabban a középvezetőket küldik el Közép-Európában különféle képzésekre, szakmai gyakorlati foglalkozásra. Magyarországon sem más a helyzet, olvasható abban az elemzésben, amely az Európai Felnőttképzési Alapítvány megbízásából készült. A felső vezetők képzése lényegesen elmarad e csoportokétól. Ezek tagjai a legképzettebbek, s a munkán kívüli elfoglaltságokra ők a legnehezebben szervezhetők. Az alsó szintű vezetők és a háttérmunkatársak ritkábban vesznek részt tréningeken.

Ami a különféle tevékenységi köröket illeti, leginkább az értékesítéssel foglalkozók, illetve az ügyfélszolgálatokban dolgozók munkáját fejlesztik tovább. Szakemberek szerint ez nem véletlen, hiszen szakszerű munkájuk révén több áru fogy, több vevő távozik jó érzéssel az ügyintézés végeztével. E csoport tevékenysége mérhető legjobban a növekvő bevételekben. Ők hozzák vissza leghamarabb a befektetett összeget. A képzési díjak meglehetősen szórtak, változók. Mértéküket leginkább a megrendelő fizetőképessége határozza meg. Leggyakrabban a két-három napos képzéseket veszik igénybe, de erőteljes az igény az öt-hét napos foglalkozásokra is. Utóbbiak inkább csapatépítő, a kapcsolatépítés fejlesztését vagy közvetlenül az értékesítés eredményességét célzó foglalkozások. Gyakran előfordul, hogy ezeket összekötik különböző, élményt adó sportokkal.

Közép-Európa legnagyobb továbbképző cége, a magyarországi Develor Tanácsadó Rt., tavalyi árbevétele 603 millió forint volt. A honi piacon akár 4-500 önálló piaci szereplő is lehet. Zömük kétszemélyes kisvállalkozás, betéti társaságok, illetve egyéni vállalkozók.

Hosszú távon is nyertesek lehetünk

– A gyakorlatok a személyes készségek fejlesztése mellett az együtt dolgozók munkájának megkönnyítését is erősítik – emelte ki Gelencsér István, a Humán Hatékonyságfejlesztő Társaság vezető képzője, amikor a tréningek gyakorlati hasznáról faggattuk. A készségek akkor érvényesülhetnek, ha a szervezet céljainak elérését szolgálják. Ezért fontos a szervezeten belüli képzés megtartása, ahol mód van közvetlen kapcsolatot teremteni a tanultak és a munkahelyi alkalmazás között. De föl kell tudni tenni néhány kérdést is az eredményesség érdekében. Mi a cél? Kinél van az erő? Menynyit akarok engedni? Hogyan érjem el? A sikeres tárgyaló azelőtt válaszol ezekre, hogy találkozna a tárgyalópartnerével. Az üzleti világ a partneri kapcsolatok felé halad. Ez megköveteli, hogy mindkét fél nyertesnek érezze magát, amikor a megállapodás megszületik. Hogyan érhető ez el? Mindig nyer-nyer megoldásra kell törekedni? A sikeres tárgyaló tudatosan választ, és fel tudja mérni viselkedésének eredményét. Aki hosszú távon akar nyertes lenni, annak célszerű szakszerű gyakorlatokon, képzéseken részt venni.

A továbbképzések árai és időtartama

Csoportlétszám Díj (+25% áfa)

5-6 fő 500 ezer-1 millió Ft

7-10 fő 800 ezer-1,5 millió Ft

10-20 fő 1,5 millió-2 millió Ft

Időtartam: általában 3×3 nap az értékesítő, kapcsolatépítő képzések esetén. A csapatépítő tréningek egyhetesek, amibe különleges sportokat is beépítenek (tengeri vitorlázás, búvárkodás, vadvízi evezés).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!