Hírek

2004.12.03. 06:04

Politika ne járjon egyetemre!

Bevásárlókocsiban, nyakában egy „A művészet nem eladó” feliratú táblával tolták az Oktatási Minisztérium elé tanárukat a Képzőművészeti Egyetem diákjai. Az egyetemisták 200 tagú csoportja így tiltakozott az új közoktatási törvény ellen.

Körmendi Gábor

Először fáztunk, azután már a modelljeink sem jöttek szívesen, mert a műtermeinkben hideg volt. Később szembesültünk azzal, hogy egyetemünk már a saját rezsijét is alig tudja kifizetni – meséli Láposi Gabriella (24), a Képzőművészeti Egyetem (KE) ötödéves szobrász hallgatója a minisztériumhoz tartó menetben. Mint mondja, azért törhetett felszínre ez az alulról jövő engedetlenség, mert úgy érzik, a kormányzat gazdaságilag ellehetetleníti az egyetemeket.

Az Astoriától a Szalay utcába vonuló csoportot főleg művészetis és bölcsész fiatalok alkották. Gál Józsefet (44), a KE festő tanszékének tanárát egy bevásárlókocsiban tolták diákjai a minisztérium elé. Az embernek azt sulykolják a fejébe, hogy jönnek a fejlesztések. Közben meg annak is örülünk, hogy valahogy kinyögünk egy tanévet – mondja a tanár. Aki szerint az is komoly gond a felsőoktatásban, hogy néhány oktató azért nem tud előbbre lépni a szakmai ranglétrán, mert „ha docensből egyetemi tanár lesz az ember, akkor az iskola nem tudja kigazdálkodni a magasabb fizetést”. Ez pedig tarthatatlan, s nem szolgálja a diákok érdekeit sem. A tüntetők tiltakozó petícióját Mang Béla helyettes államtitkár vette át, majd sikeres vizsgaidőszakot kívánt a diákok képviselőinek.

A minisztérium szerint a hallgatók, a diákok szerint a tárca felelős a helyzetért

Az Oktatási Minisztérium szerint 146-an tüntettek. Azt állítják: a diákok követeléseiből egyértelműen kiderül, hogy még maguk sem ismerik a felsőoktatási törvénytervezetet. A tárca szerint az is beszédes, hogy csütörtökön a felsőoktatási hallgatók kevesebb mint egy ezreléke vett részt a megmozduláson. A tüntetéstől pedig elhatárolódott a diákok legitim érdekvédő szervezete, a HÖOK is.

Varjú Ninette (21) ELTE-BTK, alkalmazott nyelvészet szakos harmadéves tanuló: „Tiltakozunk az ellen, hogy az egyetemeket politikai és gazdasági felügyelet alá vonják. A tanulás és a tudomány független. A kis létszámú szakok megszüntetésének a veszélye most fenyegetőbb, mint valaha.”

Könyv Kata (20) KE, másodéves festészet szakos tanuló: „Tanújelét kell adnunk, hogy itt igenis működik egy értelmiségi réteg. A kultúra és a művészet szabadságáért tüntetünk. A politika, azaz egyetlen párt sem befolyásol minket. Elfogadhatatlan számunkra a felsőoktatási törvény jelenlegi tervezete.”

Címkék#Vélemény

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!