Hírek

2006.01.31. 14:57

Filmszemle Kútfejekkel, Rokonokkal

Kedden kezdődik a 37. Magyar Filmszemle. A moziaktivisták szeánszán 103 alkotást lehet majd megszemlélni – köztük 24 nagyjátékfilm forog a Mammut plaza padlásterében és az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A mustra Szabó István Rokonok című művével startol.

Sz. Z. A.

Számos újdonsággal szolgál az idei filmünnep. Mint Janisch Attilától, a szemletanács elnökétől megtudtuk: tudat- és zsánerfilmek egyaránt fellelhetőek lesznek a programban, új díjakat is alapítottak, ráadásul a legjobbakat nemzetközi zsűri veszi majd lajstromba. Bár az elmúlt években sok támadást „zsebelhettek” be a honi ítészek (valljuk be, általában jogosak voltak a tevékenységüket bíráló megjegyzések, kritikák), a rendező András Ferenc mégsem tartja kardinális kérdésnek, kik is osztják ki végül a plecsniket. „A szemlének nyitnia kellene a publikum felé. A filmekben már érzékelhetjük ezt a törekvést, a rendezvényeken még nem. A Magyar Filmszemle túlságosan belterjes esemény, ahol évek óta a rendezők, az egyetemisták, a sajtó képviselői, az elit értelmiség ad egymásnak randevút, a közönség pedig szinte kint reked az utcán” – említi a rendező. András egyébként nagyra tartja a feltörekvő fiatalok alkotásait, büszke rá, hogy például a Csak szex és más semmi… című sikerfilmet jegyző Goda Krisztina nála volt gyakornok. A megújuló magyar filmipar legjobbjaként mégis a 68 éves Szabó Istvánt nevezi meg. „Még mindig ő a legjobb!” – summázza.

Tény, a hivatalos versenyprogramban nem szereplő, ám a Kongresszusi Központban éppen a Rokonokkal startoló Szabó-mozi iránt roppant nagy az érdeklődés. A Móricz Zsigmond azonos című regényére építkező történet megfilmesítése kapcsán az Oscar-díjas rendező bevallotta: igyekszik tükröt tartani elénk, a film ugyanis a korrupcióról, a piacgazdaság árnyoldalairól mesél. Szabó szerint „a piacgazdaság mocsárra emlékeztet, amely nem borzalmasan és gyorsan öl, ám sohasem fogy ki a lőszerből. A művész feladata mindenesetre az, mint régen: megnyerni az akadályfutást. A fő, hogy ne féljen ugrani…”

Remélhető, hogy a 37. Magyar Filmszemlén – Szabó mellett – többen is megkísérlik a nagy (ki)ugrást. Látható lesz többek közt a Kútfejek, Mundruczó Kornél Johannája, Hajdu Szabolcs Fehér tenyér című százpercese, valamint a Taxidermia (Pálfi György), A herceg haladéka (Tímár Péter) s a Vadászat angolokra (Bagó Bertalan). Mindez négy és fél milliárd – adófizetői – forintba került. Csak remélni lehet, hogy ezek a mozgóképek megérik a pénzüket…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!