Hírek

2006.01.27. 12:01

Megemlékezés a Holokauszt Emlékközpontban

Túlélők és fiatalok közösen emlékeztek pénteken, a holokauszt első alkalommal megtartott nemzetközi emléknapján Budapesten, a Holokauszt Emlékközpontban.

BAMA

"Mondjuk ki, hogy Auschwitz a magyar történelem legnagyobb temetője, és hogy az lett, abban nagy a korabeli magyar politika és hatóságok felelőssége is" - hangsúlyozta Kovács Tamás történész a Páva utcai megemlékezésen, az áldozatok emlékfala előtt. Kiemelte, hogy egykor az SS a gyilkolást "ipari tevékenységgé" alakította át, s a világtól messze fekvő, elrejtett halálgyárakban megszűnt az erkölcs, a tisztesség, az emberi méltóság. "Mi a tanulsága Auschwitznak? Talán az, hogy aki harcol az antiszemitizmus és az ehhez kapcsolódó rasszizmus ellen, annak küzdenie kell mindenféle megkülönböztetés és szegregáció ellen is" - mondta.

Az egykori borzalmakra a túlélők nevében Vera Meisels emlékezett, aki Szlovákiából elhurcolva annak idején 8 évesen járta meg Auschwitzot, és 1949 óta Izraelben él. Az eseményen Polnauer Sándor főrabbi mondott gyászimát, ezután roma ének hangzott fel, majd a résztvevők elhelyezték mécseseiket az emlékfalnál. A megemlékezésen jelen volt a kulturális minisztérium több államtitkára, részt vettek továbbá a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége vezetői és a diplomáciai testület képviselői. Kardos Zoltán, az emlékközpont kommunikációs tanácsadója elmondta, hogy csütörtökön kutatásaik nyomán 1492 "új név" került fel az áldozatok emlékfalára, amelyen összességében már csaknem 95 ezer név olvasható.

Az ENSZ közgyűlése tavaly novemberben nyilvánította nemzetközi emléknappá január 27-ét; 1945-ben ezen a napon szabadult fel az auschwitzi koncentrációs tábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!