Hírek

2006.01.27. 00:00

Újabb esély a szakképzésben

Egy a közelmúltban hatályba lépett törvénymódosítás szerint szeptembertől azok a 15 éves gyerekek is szakmát tanulhatnak, akiknek nem sikerült elvégezni a nyolc általánost. Eddig erre csak 16 éves kortól volt lehetőség.

Csák Elemér

A tavaly elfogadott, „salátatörvényként” ismert jogszabály egyik passzusa szerint ugyanis idén ősztől azok a 15 éves tanulók is beíratkozhatnak a szakmunkásképzésbe, akiknek nincs meg az általános iskolai végzettségük, viszont eredményesen elvégzik a szakmunkásképzésre előkészítő évfolyamot. 2002-ben egy uniós felmérés szerint az ún. korai iskolaelhagyók száma az unióban 18,8%, a csatlakozó országokban 8,4%, Magyarországon 12,3% volt. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a munkanélküliek között a legfeljebb 8 általánossal rendelkezők száma 2005 II. negyedévében 169718 fő volt. A 18–24 évesek között azoknak a fiataloknak az aránya, akik nem dolgoznak, és oktatásban sem vesznek részt 2005 II. félévében magas, 12, 6% volt.

A szakképzésre előkészítő évfolyam tehát az általános iskolai képzésből lemorzsolódott tanulók számára jelenthet megoldást a korábban kilátástalannak látszó továbbtanulásban, használható szakmai végzettség megszerzésében. Az előkészítő szakasz során azoknak a kompetenciáknak az elsajátítására készítik fel a fiatalokat, amelyek elengedhetetlenül szükségesek valamely piacképes szakképesítés megszerzéséhez. Ez a szakasz egy- vagy kétéves, az elvégzett általános iskolai osztályok számától függően. Ebben a képzési formában már nem helyeződik hangsúly a műveltséggel összefüggő ismeretekre, a képzés célirányos és hatékony. Ebben a képzési formában elsősorban könnyen elsajátítható, ún. kétkezi munkát végző szakmunkásokat képeznek: szobafestőket, asztalosokat, kéményseprőket stb. Erre a típusú képzésre már most is lehetőség van, kb. két tucat iskolában. Az iskolák önkéntesen vállalják, saját maguk mérik fel, hogy képesek-e, alkalmasak-e rá.

A jelenleg folyó tananyagfejlesztés eredményeként létrejövő moduláris (elemenként felépülő) rendszerben a közeljövőben a gyerekek igényei szerint is alakítható, a gyakorlathoz erősen kötődő ismereteket tanulnak majd, s ekkor már egyre több iskola vállalhatja ezt a képzési formát. A mostani törvénymódosítást nyilvánvalóan a kényszer szülte: a 18 éves korig kitolódott tankötelezettség és az oktatási rendszerből idő előtt kihulló tanulók foglalkoztatásának kényszere. Előkészítése során viszont az volt a fő kérdés, mi a nagyobb baj: ha valaki viszonylag későn szerez egy nem túl bonyolult ismereteket igénylő, ámde piacképes szakmát, vagy soha nem szerez, és egész életében az állam segélyeire szorul. A válasz egyértelmű.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!