Hírek

2006.02.23. 16:04

Húsvétig tartó húsrazziák

Engedély nélküli hússzállítmányt foglaltak le csütörtökön Budapesten. A reggel.hu egy fővárosi piacon razziázott az illetékes hatósági állatorvossal – akkor és ott mindent rendben találtunk.

Nagy Eszter Dóra

Négy tonnányi marhahúst foglaltak le csütörtök reggel az albertfalvai piacon. Helik Ferenc, a Fővárosi Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás igazgatóhelyettese lapunknak azt mondta: a Szlovákiából származó negyed marhák eredetét tudta ugyan igazolni az árus, ám a behozatalra nem volt engedélye. A kft.-nél belsőséget, darabolt húst is találtak, ezeknek már az eredetét sem tudta igazolni a tulajdonos. Helik Ferenc a termék sorsával kapcsolatban elárulta, haladéktalanul megsemmisítik azt. Az nem derült ki, hogy a hús fogyasztásra alkalmas-e, ilyenkor ugyanis nem vizsgálják be az árut, hanem egyből a megsemmisítőbe kerül. Az igazgatóhelyettes szerint csak a fővárosban 30-40 tonna húst foglalnak le évente.

A történtek miatt a reggel.hu is razziát tartott egy másik fővárosi piacon. A hatósági állatorvos kíséretében elsősorban marhahúsokat kerestünk, ám mi mindent rendben találtunk. Volt olyan üzlet, ahol még a pultot is átrendezték, amikor kiderült, hogy újságírók vagyunk: mindössze azért, hogy minél több húst pakolhassanak ki. Így akarták bebizonyítani, hogy náluk minden egyes portéka rendben van.

A hatósági állatorvosok húsvétig országszerte a korábbinál jóval többször ellenőrzik majd a húskészítményeket. Helik Ferenc arra figyelmeztetett, hogy a bírság ötvenezer forinttól indul, a kifogásolt hús mennyiségétől függően pedig akár több tízmillió forintos nagyságrendű is lehet. Emellett márciustól várhatóan a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség is razziákba kezd, ők elsősorban a csokinyuszikat és a tojásokat vizsgálják majd.

Romlott hús a teherautóban

Több mint egytonnányi, emberi fogyasztásra alkalmatlan, lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le a vámosok Hegyeshalomnál egy kisteherautóból. A fuvarozó a jármű okmányai szerint húst tartalmazó, illetve húsból készült élelmiszereket szállított egy magyar cég részére, ám mire a vámosok rátaláltak, az áru már levet is eresztett. A 2021 csomagot lefoglalták, az ügyben hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt eljárás indult.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!