Véletlenül fejbe lőtte magát az MPP képviselőjelöltje
Mik ezek?
XVeress Loránd, a Magyar Polgári Párt nagybaconi önkormányzati jelöltlistájának vezetője lakásába hívta vacsorázni a baróti rendőrség két rendőrét, akik közül az egyik jó barátja volt. Az előzetes vizsgálatok szerint a vendéglátó elkérte az egyik rendőr pisztolyát, hogy megnézze azt. A Kovászna megyei rendőrség szóvivője elmondta: "miután megkapta a pisztolyt, a 43 éves férfi figyelmetlenül kezelte a fegyvert, amely elsült a kezében, és olyan fejsérülést okozott, amely a halálát idézte elő".
A Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke, Kulcsár Terza József tragédiának nevezte a történteket, és hozzátette, várják az ügyészségi vizsgálat eredményeit. A Kovászna megyei ügyészség gondatlanságból elkövetett emberölés, hivatali visszaélés és a fegyverekre vonatkozó jogszabályok megszegése gyanújával indított vizsgálatot a két rendőr ellen.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Legolvasottabb
- Parlament: Ha a Margitszigetet elvehetik, nem szüntetik meg Csepelt?
- Orbán adóemelési bejelentése után brutális adóemelésről beszélt a Fidesz
- Hamarosan Orbán Viktor kezében lesz az adóemelési törvény
- Kiderült: felgyorsult a kivándorlás Magyarországról
- Bostoni robbantás: Tüdőn szúrta az őt lelövő FBI-ügynököt Carnajev barátja
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XKalkulátorok
- Képgalériák
- Videogalériák




