hírek - Ország-világ
Több ezer csellengő évente
Tavaly mintegy 14 ezer eltűnt gyereket keresett a rendőrség Magyarországon. A 2011-es eltűnések miatt elrendelt körözések közül jelenleg még 67 hatályos.
Visszatáncolt az MTVA: ingyen lesz a meccs a sör mellé
Az előzetes tervekkel szemben mégsem kell fizetni a vendéglátóhelyeknek azért, hogy a vendégek tévéken, kivetítőkön nézhessék a labdarúgó Eb-ről és az olimpiáról szóló közvetítéseket.
Az Amnesty szerint nem állunk jól emberi jogokban
A vallásszabadság korlátozásáról, a szabad szólás és véleménynyilvánítás elégtelenségéről és a romák diszkriminációjának súlyosságáról számolt be Magyarországra vonatkozóan az Amnesty International az éves jelentésében.
Már az NNI is vizsgálja a kolontári porszennyezést
A Nemzeti Nyomozó Iroda környezetkárosítás gyanúja miatt nyomozást indított a vörösiszap kolontári kiporzása miatt ismeretlen tettes ellen.
Nem adtak számlát az ügyvédek
Öt ellenőrzött fővárosi ügyvéd és ügyvédi iroda közül három nem adott számlát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal ellenőreinek.
Budai a baloldali sajtót okolja az oligarcházásért
Politikai hecckampányt indítottak a magyar vidék, a magyar gazdák ellen a baloldali sajtóban - jelentette ki a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára a dél-borsodi Mezőcsáton tartott gazdafórumon.
Halálos lakástűz Budapesten
Meghalt egy idős férfi, miután kigyulladt a lakása szerda hajnalban a főváros XI. kerületében.
Hol műtenek hamarabb? Benéz a beteg a várólistára
Az országos online várólista-nyilvántartási rendszer segítségével bárki nyomon követheti, hogy különböző műtétekre hányan várakoznak országszerte, illetve adott intézményben. A szolgáltatás július elsejétől áll készen a használatra.
Júniustól megkezdjuk a tárgyalásokat
A jegybanktörvény ügyében még fennálló nyitott kérdések ellenére a jövő hónapban várhatóan megkezdődnek a hivatalos tárgyalások a Magyarországnak összeállítandó új IMF/EU-csomagról – közölték kedden londoni piaci elemzők.
Esőben ázik az ország, riasztást adott ki az OMSZ
Riasztást adott ki több megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat a felhőszakadások miatt. A leghevesebb zivatarokra a Békés és Nógrád megye vonalában kell számítani. A sok csapadékot egy mediterrán ciklon hozta a Kárpát-medence fölé.
Külföld
Gazdaság
Sport
Tudomány
Kék hírek
Balaton
- Alkatrészek sugároztak a visszafordított kamionban
- „A magyarokkal már nem érdemes tengelyt akasztani”
- Előkerült a Balatonban két hete keresett férfi
- Még a nyári szünet előtt szavazhat a parlament a szabad vasárnapról
- Retrószerelem a Szent Miklóson, Kormorántól Michael Jacksonig
- Siófok megtelt, előkerültek az elveszett balatoni turisták
Focivb
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Hírcsatornák - kövessen minket RSS-en!
-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
- A G4S Készpénzlogisztikai Kft. keres Békéscsabáról vagy közvetlen vonzáskörzetéből érettségizett,...
- Csaba Petró Kft. (ISO 9001) új OKJ-s biztonsági őr, közterületfelügyelő biztonságszervező II., és...
- AUSZTRIAI munkalehetőségek mindenféle segéd-, szakmunkában. 30/323-3409, 30/306-1468
- A "Nyugodt Percek" Kávéház, ajándék, édesség és dohányárú üzlet szakirányú...
- ELADÓ Békéscsaba, Árpád sor 10. alatt önálló, 76 m2-es, 2 szoba összkomfortos társasház...
- CSENDES helyen, zöldövezetben, szépen kialakított, 2 szobás, erkélyes, egyedi gázkonvektoros...
- BCSABÁN, Vandháti úton, áron alul eladó parasztház nagy telekkel. Tel.:30/229-4258.
- 12,5 ha erdő tanyával, építési telkek, tanyahelyek, legelő, mocsár, pihenőparkok horgásztavakkal,...




