Kérdezzen a gyorshajtással, sebességméréssel kapcsolatban!
Kérdéseiket 2010.08.17. 15:00-ig tehetik fel.
-
1.
BEOL
Jó napot kívánunk! Megérkeztek vendégeink a rendőrségtől, dr. Vargáné Szombati Andrea sajtóreferens olvasóink kérdéseire válaszol. Előtte azonban arról kérdeznénk, mit gondol, minek tudható be a témához érkezett kérdések magas száma?
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Jó napot kívánok, köszöntöm Önöket és a kedves fórumozókat is. Úgy gondolom, hogy közlekedőként szinte mindenki érintett a témában. Nem csak a címben megjelölt sebességellenőrzésre gondolok, hanem úgy általában a szabályok betartására. Gyalogosként, kerékpárosként, autósként bárki kerülhet abba a helyzetbe, hogy igazoltatják, vagy intézkednek vele szemben. Talán ezért is nagy az érdeklődés a kollégáink tevékenysége iránt.
-
2.
Readmargit
Miért állnak a sebességmérő autok nehezen látható helyre? pl: 44 főuton, Sarkad külterületen bokrok mögé,
Az elkészült fotón nem minden esetben látható a mérő járműtől való távolság,csak a trafi GPS kordinátája.Ebben az esetben mialapján döntik el, hogy lakott területen kívül vagy belül készült a fotó?
- Dr. Vargáné Szombati Andrea A célunk nem az, hogy egy adott időben egy adott helyen a megengedett sebességgel menjenek az autósok, hanem az, hogy általában mindenhol igyekezzenek betartani a közlekedők a szabályokat. Ezért van az, hogy esetenként olyan helyről is készítünk felvételeket, ahol a járművezető nem látja a műszert. A másik kérdésére: a GPS koordináta valóban a műszer leállításának helyét jelöli. Viszont a kolléga ha lakott terület határánál mér, leállítja a műszert és az első mérése mindig a lakott terület kezdetét jelző táblára irányul. Ez a felvétel rögzíti, hogy a tábla milyen távolságra van a műszertől. Ha ez a mérés megtörtént, akkor kezdi el az arra haladó járművekre irányítani a gépet. A kérdést, hogy lakott területen belül vagy kívül volt-e a jármű a felvétel elkészítésének pillanatában az dönti el, hogy a távolságon belül, vagy messzebb volt-e a kocsi amikor a képet a gép rögzítette. Ha közben elmozdítaná a műszert, akkor ehhez a mért távolsághoz már nem lehet viszonyítani, hiszen a gép helyzetét jelző GPS koordináta is módosul. Tehát a táblára irányított első mérést újra el kell végeznie ahhoz, hogy az utána készült felvételeket a szabályszegés bizonyítékaként fel lehessen használni. Remélem nem sikerült túl kacifántosra a válaszom.
-
3.
Vecsi01
Mit tehetek akkor, ha nem tudom, hogy a gyorshajtás időpontjában én vagy egy családtagom vezette-e az autót?
A fénykép felismerhetetlen.
- Dr. Vargáné Szombati Andrea A sofor67-nek hamarosan színt vallok :) Nemsokára látni fogja, miről. Ahhoz kapcsolódva elöljáróban írom Önnek, hogy ott nem én ültem az autó volánja mögött. De ez az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegéseknél teljesen mindegy. Ha mindenképpen meg szeretné jelölni, hogy ki vezette az autót, akkor beszéljék meg egymással. Ha pedig végképp kideríthetetlen, hogy ki vezetett, akkor tulajdonosként ill. üzembentartóként úgyis meg kell fizetnie a bírságot. A bokrok mögül felvetésére is még visszatérek.
-
4.
Wunderbaum
Szeretném megkérdezni, hogy nem-e tervezik kivezényelni kisebb utcákba is a rendőr kollegákat? Ugyanis nem csak a főutcákon és a főbb útvonalakon száguldoznak az emberek,hanem Jaminában és a város többi részeiben is. Egy tipp: éjszaka az orosházi úton mindig van 1-2 száguldozó motoros! Tudom néhány emberért lehet, hogy nem éri meg oda kimenniük a kollegáknak,de lehet,hogy ezzel kerülhetnénk el egy újabb balesetet!
Kívánok sok sikert a jövőben!
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Kedves Wunderbaum! Köszönöm a jóindulatú, építő jelleggel megfogalmazott észrevételét! Tavaly a városi rendőrkapitányság vezetője, dr. Hajdú Antal r. ezredes úr is kapott egy hasonlót és válaszolt is rá. Úgy gondolom a kérdésben ő a leghitelesebb forrás. Az online interjúk között megtalálja. Köszönöm a jókívánságát!
-
5.
lucicifer
Kedves Andrea!
Szeretném kérdezni, hogy a közút területén munkát végző kollégáikon gyakran miért nincs jól láthatósági védő mellény?
Törvényre hivatkozva büntet, a következő § felejt?
-100ezer Ft a totális lézer blokkoló, garival, próbával.? AKI TEHETI KIBÚJIK A TÖRVÉNY ALÓL ITT IS!
-Budapesten (pl:Hungária krt........) 70-nel engedi a forgalmat, szinte kockázatosan(rossz út, keskeny sávok, zebrák...) ez itt nálunk Békéscsabán 40, HA NEM 30! Lásd Bajza utca évekig, de máshol is.Jóval jobb körülmények vannak(nem most) a Szarvasin, vagy a Bartókon miért nem engedik zöld sávban a 70-et, vagy a külső szarvasin a 90-et.
Budapesten, néhol debrecenben rosszabb körülmények között ez mehet??
Köszönöm: egy állampolgár
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Ha a rendőr közúton intézkedik, akkor fel kell vennie a láthatósági mellényt. Kivéve a baleset helyszínelőt, aki speciális, a láthatóságot elősegítő fényvisszaverő csíkokkal ellátott védőruhában dolgozik. Blokkoló: jogszabály nem tiltja a használatát mindaddig, amíg nem módosítja vagy semmisíti meg a mérőműszerünkben lévő adatokat. Ha valaki megteheti, van rá pénze, megvásárolhatja. Sebességhatárok: azt, hogy egy adott útszakaszon mennyivel lehet menni nem a rendőrség, hanem az út kezelője határozza meg. Az út kezelője lehet az önkormányzat, ill. a Magyar Közút Nonprofit Zrt. Tehát sajnos a kérdésében felvetett problémával kapcsolatosan nem tudunk állást foglalni.
-
6.
Mjani_72
Csak egy rövid kérdés!
A kismotoros rendőrökre más KRESZ vonatkozik?
Egymás mellett motorozás, Baross utcán 30-as táblánál szemre kb.: 50-el. Nem egy esetet láttam azért is tűnt fel.
Mjani
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Rövid kérdésre rövid válasz: ugyanaz a KRESZ vonatkozik a kismotoros rendőrökre, mint bárkire. Köszönjük az észrevételét! Haszonosítjuk.
-
7.
Kaptalan
Azt szeretném megkérdezni, hogy Mezőberény környékén miért maszek rendszámú sötét színű autóval szoktak sebességet mérni? Arra nincs valami törvény?
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Használhatunk nem rendőri jelzésű autókat sebességmérésre, ezt nem tiltja semmilyen szabály.
-
8.
Kaptalan
Másik kérdésem (hogy hivatalosan is megtudjam) mennyivel lehet átlépni a sebességhatárokat büntetlenül?
Válaszát előre is köszönöm.
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Hivatalosan semennyivel nem lehet túllépni a sebességhatárt. A műszereink hitelesített műszerek. A hitelesítéskor meghatároznak ugyan egy hibahatárt (kérdése megfogalmazáskor elképzelhető, hogy erre gondolt), de ez minden típusnál, minden berendezésnél más. Így bármit írnék, azzal félrevezetném, ezt pedig nem szeretném. Ráadásul ez a hibahatár olyan elenyészően kis érték, hogy ha ennyivel menne gyorsabban, akkor igazából észre sem venné. Tehát szerintem ne kockáztasson.
-
9.
K.I.T.T.T.
Kedves Andrea!
1. Láttam olyan fotósorozatot, amelyikről látszott hogy mozgás közben készült. Érdeklődni szeretnék hogy milyen gyakran mérik a sebességet mozgó autóból? Ez szabályos?
2. Többször láttam Békéscsabán a Szarvasi úti autóbontó előtt az autójukat. Azt szeretném megkérdezni, hogy onnan a felüljáró 30km/h-ra korlátozott forgalmát is mérték, vagy csak az előttük levő 50km/h-s részt?
3. A 44-es főúton gyakori az agresszívan vezető, követési távolságot nem megfelelően tartó külföldi teherautó és busz. Miért nem tudnak ellenük eredményesebben fellépni?
4. Részint az előző kérdés folytatása: miért nem kergetnek néha agresszív vezetőket is?
5. Nagy forgalmú főútvonalakon miért nem alkalmaznak átlagsebesség ellenőrzésére alkalmas rendszert? Egy-egy ilyen telepített rendszer teljesen értelmetlenné tenné az átutazó forgalom számára a gyorshajtást.
Válaszát köszönöm. Munkájukhoz kitartást kívánok.
Tisztelettel: KT
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Mozgás közben készült felvételek: vannak ilyen felvételek készítésére alkalmas műszereink, szoktunk mozgó autóból mérni. Az, hogy alkalmazzuk-e ezt az egyébként szabályos módszert mindig a mérés helyszínétől, a forgalmi helyzettől függ. Autóbontó előtt: attól függ, merre állítja be a műszer kezelője a mérőt. Mindkettőt tudja mérni. Miért nem kergetünk agresszív közlekedőket? A rendőrnek, ha szabálytalanságot észlel, intézkednie kell. Azonban nem mindegy, hogy ezt hogyan teszi. Mielőtt az intézkedést megkezdi mérlegelnie kell, hogy azt biztonságosan be tudja-e fejezni. Ha kockázatos a dolog, veszélybe sodorja a többi közlekedőt, akkor bármennyire is súlyos szabályszegésről van szó, más módszert kell választania. Pl. értesíti a közelben lévő kollégáját arról, hogy milyen irányba tart a szabálytalan autós. Miért nem alkalmazunk átlagsebesség mérésére képes műszereket: az eszközöket nem a területi szervek, tehát nem a főkapitányságok szerzik be. Olyan technikával dolgozunk, amilyet kapunk. Jelenleg nincs olyan berendezésünk, ami az Ön által említett mérésre alkalmas lenne. Jókívánságát köszönöm!
-
10.
sofor67
Kedves Andrea. Ön mint állampolgár és nem mint rendörségi alkalmazott, korrektnek tartja a civil autokkal és néha elég furcsa helyen végzö munkatársai munkályukat? Az egyik portálon lehetöség van kiszámolni a sebességtullépésre vonatkozó birságot. Ez mennyire vehetö biztosra ön szerint? A 8-as ironak teljesen igaza van! Én is sokszor tapasztalom hogy megszegi a rendör a kreszt és van hogy pont olyan vétségért büntett meg mást. Ez ellen van megoldás? Müködik még ez a foto beküldés?
- Dr. Vargáné Szombati Andrea Állampolgárként kérdezett, úgy válaszolok. Családunk 2010-es költségvetéséből már nekünk is át kellett csoportosítani 30 ezer forintot egy közigazgatási bírságra. Fogalmam sincs, hogy furcsa vagy nem furcsa helyen állt a rendőrség autója, ami bemérte az én kocsimat, de egy biztos: akkor és ott gyorsan ment az autóm. Úgy gondolom, azért nem inkorrekt a dolog, mert jogszabály írja elő, hogy ha tetten ér, meg kell bírságolnia. Meg is bírságolt. Tehát közlekedőként is úgy gondolom, hogy ha „megnyertem", akkor vinnem kell. A helyzeten nem változtat, hogy honnan készítette a képet. Gyorshajtás volt. A bírság kiszámítása: nem tudom, melyik honlapra gondol. Az biztos, hogy az objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegésekhez tartozó közigazgatási bírságot meghatározó jogszabály (410/2007-es Korm. rendelet) bárki számára hozzáférhető. Jogtár, vagy letölthető az internetről is. www.magyarorszag.hu, jogszabálykereső. Ebben megtalálja az adott sebességekhez rendelt bírság összegeket (1. számú melléklet, táblázat). Ha tudja, hogy pontosan mennyivel ment, amikor bemérték, akkor a jogszabályból ki tudja olvasni, milyen összegű bírsággal kell számolnia. Fotóküldés: visszatérek rá egy későbbi kérdésnél.
Névjegy

Kérdezzen a gyorshajtással, sebességméréssel kapcsolatban!
Dr. Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense válaszolja meg az olvasók kérdéseit.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Márton Anita | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!








