Névtár - Kovács József
Vantara, Kovács, Simonka választókerületi elnök lesz, Békés még bizonytalan
Békés megye három választókerületében már eldőlt, hogy ki a Fidesz választókerületi elnöke, míg a Szarvast is magába foglaló békési körzetben még nem tette meg ajánlását a választókerületi tanács — tájékoztatta lapunknak Kerényi János, a Fidesz dél-alföldi pártigazgatója.
Megnézték az ország házát a kötegyáni diákok
Tanulmányi kiránduláson az Országházban járt a közelmúltban a Kötegyáni Általános Iskola Tagintézmény felső tagozatosai közül 38 tanuló.
2013-ra készülhet el a hatezer négyzetméteres élményfürdő Gyulán
Az alapkőletétel előtti utolsó sajtótájékoztatót tartották pénteken a Gyulai Várfürdő fejlesztéséről.
A Gyulai Húskombinát jövőjéről tárgyaltak a VM-ben
A Gyulai Húskombinát konszolidálásának ügyében tárgyalt Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter Lázár János fideszes frakcióvezetővel és Kovács József gyulai országgyűlési képviselővel a Vidékfejlesztési Minisztériumban - közölte a minisztérium pénteken a kormányzati honlapon.
Ismerje meg a képviselők vagyoni helyzetét
Nyilvánosak az országgyűlési képviselők 2011-es vagyonnyilatkozatai. A megyei honatyák mától megtekinthető bevallásait összegyűjtöttük olvasóink számára.
Második lett az Év kórháza versenyen a Pándy
A Békés megyei Pándy Kálmán kórház — holtversenyben a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Idegsebészeti Klinikájával — második helyen végzett az Év kórháza 2011 versenyben.
Politika felett áll a véradás biztonsága
A véradók napjáról csütörtökön megyei ünnepségen emlékeztek meg Békéscsabán.
A vízből ne húzzon hasznot senki - áfaeltörést követelnek
Összesen 308-an kérték Eleken a víz- és csatornadíj áfájának kedvezményessé tételét. A városban magánszemélyek kezdtek aláírásgyűjtésbe, a kérelmet pénteken adták át Kovács Józsefnek, a térség egyéni országgyűlési képviselőjének.
Még soha nem nyert a falu EU-pénzt
Geszten átadták a megújult orvosi rendelőt, a község életében az első olyan beruházást, melyet uniós pénzből hajtottak végre.
Aláírásgyűjtés áfa-csökkentésért
Az ivóvíz- és a szennyvízdíj áfakulcsának megváltoztatásáért kezdtek aláírásgyűjtésbe Eleken.
- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!








