Névtár - Fekete Péter

Premierrel kezdi az évet a Jókai színház

január 2. 15:51

Stúdiószínházi bemutatóval kezdi az évet a Jókai Színház: 2012. január 6-án 19 órakor mutatjuk be az Ibsen Stúdiószínházban Brestyánszki B. R. Csörte című darabját Fekete Péter rendezésében.

A média és a színház együttműködését sürgette Fekete Péter

október 29. 07:57

A média és a színház együttműködésének, a televíziós közvetítések, közös produkciók létrehozásának fontosságát emelte ki Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója az Országgyűlés pénteki kulturális szakmai nyílt napján.

Kötelező olvasmány a színpadon

október 24. 15:39

Pedagógusok javaslata alapján vette fel az idei évad előadásai közé Szophoklész Antigonéját a Jókai színház.

Ádámok, Évák - kétszázfős olvasópróba a Jókaiban

október 18. 19:10

Közel kétszáz fős „társulattal”, a sajtó jelenlétében tartották meg október 17-én a Békés Megyei Jókai Színház Vigadó termében az Ádámok és Évák Ünnepe című középiskolás színházi program közös olvasópróbáját.

Demján is részt vett a Príma-díj átadásán

szeptember 23. 22:00

Sakknagymester, táncegyüttes és színidirektor kapta az idei Békés megyei Príma Primissima elismerést.

Diákfesztivál a színházban Ádámokkal és Évákkal

szeptember 21. 18:53

Meghirdette az Ádámok és Évák Ünnepét a Békés Megyei Jókai Színház. A középiskolásoknak szóló program lényege, hogy a jelentkező csapatok megtanulják, majd előadják Az ember tragédiájának jeleneteit.

Áruljon Ön is színházhegyet!

augusztus 12. 13:38

Civil közönségszervezőket keres a Jókai Színház - tájékoztatta lapunkat Fekete Péter igazgató.

Hívják, de marad Csabán a színidirektor

július 29. 11:57

Telt házas előadások, országra szóló szakmai gála, nemzetközi és hazai elismerések. A Jókai színház nemcsak a Békés megyei közönség elismerését és szeretetét vívta ki az elmúlt években. Fekete Péter igazgatóként immár ötödik éve dirigálja a társulatot, most ő a Békés Megyei Hírlapban a hét embere.

Elsodorta a vihar a tusványosi sátrakat

július 21. 15:27

Békés megyeieket is érintett az a vihar, mely jelentős pusztításokat végzett az erdélyi Tusványoson.

Színháztechnikai szakemberek tanácskoznak Békéscsabán

május 18. 18:54

A legjobb magyar színháztechnikai szakemberek és cégek adnak egymásnak találkát, határon innen és túlról Békéscsabán, a Jókai színházban a Magyar Színház Technikai Szövetség idei Színház Technikai Fórum elnevezésű rendezvényén.

« előző | 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | következő »
Előző
  • Kos
  • Bika
  • Ikrek
  • Rák
  • Oroszlán
  • Szűz
  • Mérleg
  • Skorpió
  • Nyilas
  • Bak
  • Vízöntő
  • Halak
Következő

Mai horoszkóp

  • A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
  • A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
  • Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
  • Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
  • Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
  • Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
  • Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
  • Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
  • Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
  • Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
  • Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
  • Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Kos Bika Ikrek Rák Oroszlán Szűz
Mérleg Skorpió Nyilas Bak Vízöntő Halak

Ingatlankereső

Receptválogatások

Grill, bogrács

Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!

Házhoz visszük a híreket!

Rovatok