Gazdaság

2013.06.18. 09:19

M44: jövőre megkezdődhet a Tiszakürt-Kondoros szakasz építése

Eredményes közbeszerzés esetén jövőre megkezdődhet az M44-es Tiszakürt és Kondoros közötti 62 kilométeres szakaszának építése - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. hétfőn az MTI-t

BEOL

A NIF közleménye szerint várják a pályázatokat az autóúthoz kapcsolódó ajánlatkérési dokumentáció korszerűségi felülvizsgálatának elkészítésére. A cél, hogy feltárják az eddigi tervek elkészülte óta a jogi és műszaki szabályozásokban beállt változásokat, azok hatásait a korábban kiadott engedélyekre, valamint az építési engedélyek érvényességi idejének meghosszabbítása.

Az ajánlat részét képezi a Kondoros déli és keleti csomópont közötti szakasz kétszer két forgalmi sávra történő áttervezése, valamint közreműködés a szükséges engedélyek beszerzése érdekében indítandó hatósági eljárások lefolytatásában - közölte a NIF.

A dokumentáció elkészítését követően kiírják a mérnöki, valamint a kivitelezésre szóló közbeszerzési pályázatot is.

A projekt az Új Széchenyi Terv keretében, a Közlekedés Operatív Program (KÖZOP) részeként uniós források segítségével valósul meg - áll a közleményben.

Címkék#kondoros

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!