Hírek

2004.10.14. 11:21

Kováts Adél már újra éhes a színházra

Konkoly E.

– Igaz, hogy szeptemberben nem próbált új darabot?
– Eddig lazák voltak a heteim, amit nagyon élveztem
– kezdi Kováts Adél (42). – Az ember az évad végére elfárad, kicsit elege lesz a munkából. De ősszel elkezd hiányozni minden, vagyis már éhes vagyok a színházra. Igaz, el is kezdődtek a felújító próbák.

– Ha jól tudom, a Störr kapitányban, az Amerikai Elektrában, az Oroszlánszájban is játszik.
– Az utóbbi most a szívem csücske. Nem csak azért, mert ez a legfrissebb. Marguarite Duras, a szerző nagyon finom eszközökkel rajzolta meg Claire figuráját. Galgóczi Judit pedig csodálatosan rendezte ezt a háromszereplős kamaradarabot. Például úgy jelenik meg az előadásban az érzékiség, hogy a szereplők nem érnek egymáshoz. A darab tulajdonképpen egy házasság történetét dolgozza fel, ami úgy hat, mint egy lélektani élveboncolás.

– Úgy hallottam, novembertől új darabot is próbál.
– Valló Péterrel dolgozunk majd együtt, Csehov Cseresznyéskertjét rendezi. Korábban a Ványa bácsi is sikeres volt, hét évig játszottuk
a Radnótiban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!