Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola - 8. a (Békéscsaba)
Mik ezek?
XHa január, akkor itt a félév!
2009. január 19-én, hétfőn az első órában került sor a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola 8. a osztályában a félévi tanulmányi munka értékelésére.
A továbbtanuláshoz nagyon fontosak a jó jegyek, különösen nyolcadikban. Érthető volt tehát a diákok izgatottsága, feszült várakozása.
Az osztály a saját termében várta az osztályfőnököt, a máskor természetes járkálás, beszélgetés visszafogottabbá, csendesebbé vált . A hetes többször kikukucskált az ajtón, majd izgatottan figyelmeztette a többieket: jön !
Feszült csend támadt. Valóban, a folyosó végén megjelent az osztályfőnök,
kezében ott sorakozott a sok kis kék ellenőrző. A tanterembe lépve – hogy oldja a feszültséget – tréfálkozva érdeklődött az osztály egészségi állapota felől. Attól tartott, hogy betegek a tanítványai, hiszen nagyon ritka az ilyen csend, ami fogadta.
Az osztály kuncogott, és biztosította a tanárnőt afelől, hogy kutya bajuk,
néhány perc, és olyanok lesznek, mint voltak. Ha kell, be is bizonyítják.
Ezután az osztályfőnök elmondta a gyerekeknek, hogy az osztályozó konferencián a tanárok szavaztak a magatartás és szorgalom jegyekről: elképzelhető, lesz, akit meglepetés ér. Nagyon megdicsérte az egyik kislányt, aki nevelőtestületi dicséretet kapott szorgalomból, illetve elmarasztalta azt a tanulót, aki egy kis tanulással, szorgalommal elkerülhette volna a bukást.
Felhívta a figyelmet a folyamatos tanulásra, figyelmeztette az osztályt, ha valaki év végén megbukik, akkor csak a sikeres pótvizsga után iratkozhat be a középiskolába. Ezután névsor szerint kapták meg a tanulók az ellenőrzőket, néhány figyelmeztetés vagy jó tanács kíséretében.
Ahogy haladt az ellenőrzők kiosztása, egyre több meglepetés született.
Volt aki kémiából lett egy jeggyel rosszabb, és volt aki irodalomból kapta meg a jobb osztályzatot.
Összességében az osztály többsége elégedett lehet a félévi eredményével, de
nem szabad abbahagyni a tanulást. A neheze még hátra van, hiszen csak márciusban dől el, kit vettek fel az áhított középiskolába. A sikeres felvételihez mindenkinek sok sikert kívánunk.
.....
Egyszer volt, régen volt, bizony igaz volt …
Egy barátságtalan, nyirkos őszi reggelen rossz közérzettel ébredtem. Fájt a fejem, kapart a torkom is. És bizony a lázmérő 38O-ot mutatott. Édesanyám visszaparancsolt az ágyba.
Szerencsére már több mint egy éve velünk él Dédike, az én rajongva szeretett dédmamám.
Dédi igazi tündér. Már pici korom óta tapasztalom. Simogató keze mindig megvigasztal, megnyugtat, varázsteái egy csapásra megszüntetik a köhögést, a torokfájást, húslevesei erőt adnak… És a süteményei ? Arra szavakat sem találok.
Most is épp egy bögre mézes hársfateával próbálta egészségem visszavarázsolni. Megfogtam a kezét, és arra kértem, hogy úgy, mint kiskoromban, meséljen nekem. Milyen volt a gyermekkora, hogyan telt a fiatalsága ? Letette a bögrét, és azt kérdezte: - Érdekel, milyen volt az én iskolás korom ? Bólintottam.
Odaült az ágyam szélére, és megfogta a kezem. Akkor hunyd be a szemed, és az idők szárnyán visszarepülünk 1933-ba, amikor én 6 évesen átléptem édesanyám kíséretében a kondorosi népiskola kapuját.
Az elemi iskola 6 osztályos volt, hetedik és nyolcadik osztály akkor még nem létezett. Az osztályokat összevonták, így egy tanító tanította az első és a második, egy másik tanító a harmadik és a negyedik, és a harmadik tanító az ötödik és a hatodik osztályt, legalább is Kondoroson.
Míg az elsősök írni tanultak, addig a másodikosok olvastak vagy számoltak. A mi összevont osztályunkba 35 gyerek járt, egy hosszú padban általában öt gyerek ült. Elől ültek a jó tanulók és a módosabb gazdák gyerekei, hátul, a szamárpadban pedig a rosszak.
Palatáblára palavesszővel írtunk, míg kisebbek voltunk, ötödiktől pedig irkába, pennával vagy ceruzával. A pennát tintába mártottuk, sokszor még a fülünk is tintás lett írás közben.
Aki nem tanult vagy rendetlenül viselkedett, azt megbüntették. Mindennapos volt a körmös (nádpálcával a körmére ütött a tanító a rossz gyereknek) , illetve a sarokba állítás vagy térdepeltetés.
A fiúk bakóban, a lányok csuhéból készült szatyorba hordták a felszerelésüket. Míg a tanító be nem jött az osztályba, addig a gyerekek állva és egyszerre a szorzótáblát és a „Hiszek egyet” skandálták. A tantárgyak között hittan és kézimunka óra is szerepelt.
A jó jegy az egyes, a rossz az ötös volt. Délelőtt 8-tól l2-ig, délután l4-től
16 óráig tartott a tanítás. Mindenki otthon ebédelt, vagy vitt magával ennivalót az iskolába. Kezet lavórban mostunk a tanteremben, a vécét az udvaron találhattuk.
Mi takarítottuk a tantermet, a fűtést úgy oldották meg, hogy minden gyereknek vinni kellett néhány fahasábot, ezt tüzelték el a nagy kerek vaskályhában.
A mi iskolánkban a gyerekek jelentős része nagyon szegény volt. Egy családban sokszor 10-12 gyerek nevelkedett. Ezek közül hol az egyik, hol a másik járt iskolába, mivel nem volt elég ruhájuk, cipőjük, ugyanazt a holmit hordták. Sokan még a 6 elemit sem végezték el. A szülők hamar munkára fogták őket, nem jutott idő a tanulásra.
De azért játszottunk is. Télen kedvenc szórakozásunk volt a tanító úr által az iskola udvarán készített jégpályán a kanyarintás (megpatkolt sarkú cipővel hirtelen kört írtunk le), valamint sok játékot készítettünk csutkából és csuhéból is. Karácsonykor az iskolában műsort adtunk, a faluban házról házra járva betlehemeztünk .
Idáig hallottam a történetet, mivel mami duruzsoló szava álomba ringatott. Álmomban Kondoroson jártam, Dédikém iskolájában.
A történetet Kollár Anna dédmamájának és Kútvölgyi Edina nagymamájának visszaemlékezései alapján írták az unokák, illetve azok barátnője: Ferencz Fanni, valamennyien a Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola (Békéscsaba) tanulói.
.....
A Z O S Z T Á L Y K E D V E N C R E C E P T J E
Ezt a receptet elsősorban azoknak ajánljuk, akiket elég gyakran – és váratlanul – meglátogatnak a nagyétkű, mindig éhes haverok. Tapasztalatból mondjuk, biztos a siker !
Mindíg friss lángos
Hozzávalók:
- 1 kg liszt, 5 dkg élesztő, 3 tojás, 5 dl tartós tej, 2 dl kefir, só, cukor.
Az élesztőt és a cukrot 2 dl langyos tejben feloldjuk, kevés lisztet keverünk hozzá és megkelesztjük. A többi lisztet tálba tesszük, sóval elkeverjük, majd beleütjük a tojásokat. Hozzáadjuk a kefirt, a kovászt, és összegyúrjuk.
Közben apránként ráöntjük a maradék tejet. Ha jó a tészta letakarjuk, és egy órára a hűtőbe tesszük.
Sütés előtt kiveszünk belőle és formáljuk. Forró olajba pár perc alatt rózsaszínre sütjük. A tetejére szórhatunk sajtot, megkenhetjük tejföllel, ízesíthetjük fokhagymával. A maradék tésztát fóliával letakarva akár négy-öt napig is tárolhatjuk, feltéve ha a vendégek meg nem eszik az egészet.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Fociblog | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Fetser János | Frankó Attila | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Miklós Attila | Pásztor József | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Forró és tartalmas téli levesek
A hidegben áldás egy tányér gazdag leves. Téli leveseink közül válogattuk a legfinomabbakat!









