BEOL

A békéscsabai születésű, sok éven át Telekgerendáson gyerekeskedő, orosházi táncsicsost diáktársai lebeszélték mindarról, amiről úgy gondolta, felnőttként megvalósítható. Amikor biológia-tanárnője elé tett egy géntérképet, majd egy kétszáz pontos tesztet, amit hibátlanul megoldott, úgy gondolta, van keresnivalója ezen a területen.

Ám ahogy társai, ő sem számított arra, hogy az egykori bulizós srác, a rímfaragó, a gitárt pengető zenésztárs nagyon fiatalon tudományos karriert épít. Dr. Dobi Albert néhány év alatt ezt tette biológia tudásának köszönhetően. Az Amerikában élő híres rákkutató amikor hazalátogat, első útja szüleihez, a temetőbe vezet. Utána sorra látogatja a barátait.

 

 — Ragyogó gyermekkorom volt! Korlátok és kerítések nélküli vidéki srác voltam, ahol egyetlen megszorítás volt: a vacsoraidő. Akkorra haza kellett érni. Így éltem tízéves koromig. Sokkolt, amikor Orosházára költöztünk. Iskola, rend, fegyelem — ez várt rám és a barátok, akikkel sokat fociztunk. Atléta 4×100-as váltónk országos negyedik helyezett lett. A napokban is összejöttünk a haverjaimmal, volt egy fantasztikus meccsünk — csillant fel a szeme az Amerikai Rákkutató Szövetség, az Amerikai Katonai Rákkutató Társaság, a Nemzetközi Idegkémiai Társaság tagjának, aki minden orosházi látogatásakor ismét felhőtlen életű diáknak érzi magát.

— Nem akartam kimaradni a baráti körből, ezért jelentkeztem a Táncsics biológia tagozatára. Ma is vallom, a gyermekkori barátságok egy életre szólnak. Szerencsés ember vagyok, mert én semmit nem csinálok igazán jól. De mindig mázlim volt azokkal, akik mellettem voltak. Általuk (barátok, tanárok, kollégák) gyarapodhattam. Szerencsém volt például Laskovicz Julikával, akinél a középiskolai biológiát tanultam egyetemi szinten! Ezt túlzás nélkül állítom. Míg a többiek magoltak, nekem később egyetemistaként a kisujjamban volt a modern biológia, genetika és a biokémia. Az is igaz, hogy a rendszeresen elkésők közé tartoztam. Ezt a piacon vett virágcsokrokkal igyekeztem feledtetni Julikánál. Merthogy az is biológia, nem?! Ő „elolvadt”, én pedig mindent megtanultam — nevette el magát a múlt idézésekor a sármos úriember.

Dobi Albert állítja, az egyetemen is szerencséje volt. A felvételin nem izgult, érezte, esélye sincs. Ám a 180 jelentkezőből ő is a szerencsés 12 közé jutott.

— Csoportunkban mindenki jobb volt nálam, és én rengeteget tanultam tőlük. Szigorú volt az oktatás, de ez engem a Táncsics után nem rázott meg. Szerettem a szerves kémiát, a biokémiát, a genetikát. Aki ezt a három, egymásra épülő tudományt megtanulja, bármely területen boldogul — summázta a tudásszerzés éveit a kutató, aki bevallása szerint nem úgy ébred, hogy ma meg akarja gyógyítani az emberiséget.

— Szegeden maradtam, a biotechnológiai intézetben dolgoztam, géneket szintetizáltunk. Kidolgoztam egy eljárást, a csapatommal megcsináltuk a világ leghosszabb szintetizált génjét. Azt mondták rólunk, ha mi erre képesek vagyunk, egy vírust is előállítunk. És ez igaz is volt! Mindannyian komoly külföldi állásajánlatokat kaptunk: ma agyelszívásnak mondják.

Az ember 27 évesen hajlamos arra, hogy szedje a cuccát és menjen. Én az USA rákkutató intézetébe mentem. Napi 10-12 órát dolgozom. S nem azért, mert küzdök a pénzért. Azért, mert izgatnak a megoldásra váró feladatok. Egyszerűen fogalmazok: imádom a munkám én, akiről azt tartják, a molekulák nyelvén beszél.

A teljes cikk a Békés Megyei Hírlap június 21-ei számában olvasható!