Atombiztos SÉTA-tábor diákújságíróknak
Mik ezek?
XKevés középiskolás diáknak adatik meg a lehetőség, hogy egy nagyvállalat vezetőit faggathassák ki. Az első SÉTA tábor résztvevőinek alkalmuk volt erre, hiszen tagnap délután a Paksi Atomerőmű Zrt. vezetősége tartott csak nekik sajtótájékoztatót. Süli János vezérigazgató, Pónya, József, az igazgatóság elnöke, dr. Varga-Sabján László humán és törzskari igazgató, valamint Mittler István kommunikációs főosztályvezető válaszolt az ifjú újságírók kérdéseire. A kezdeti kisebb megszeppenés után a fiatalok éltek is a lehetőséggel.
A diákszerkesztőségek már tegnap délelőtt, a háromnapos tábor megnyitója után megalakultak, hogy a tanulók már csapatokként kezdjék meg az újságírói munkát az erőműben. Szorgoskodásuk eredményeként a bonyhádi Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium Kollégiumában holnap készül el az oldal, amely az egész látogatást bemutatja. Az érkezés és az erőműben tett látogatás között megnyitó és ráhangoló előadásában Körtvélyesi Csaba, az Axel Springer Magyarország Kft. terjesztési tanácsadója a sajtó, és az egyéb médiaszereplők világába kalauzolta a fiatalokat.
A délutáni programon a kilenc megyéből érkezett 36 diák megismerkedhetett az atomerőmű működésével, és történetével is. Aki a 16. életévét már betöltötte az a látogatóközponton túl, az erőmű belső területére is bejuthatott.
Kelenföldi Roland zsenge kora miatt sajnos nem mehetett be, bár nagyon érdekelte volna az üzemi rész is. A kaposvári Toldi Miklós gimnáziumban technika órákon megismerkedtek többek között az atomerőmű működésével és felépítésével, ezt jó lett volna élőben is látnia. Sajnos néhány társával így a látogatóközpontban rekedtek, és tesztek kitöltésével, ismerkedéssel múlatták az időt.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Való Világ 5 | Olcsó ételek | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Baji Balázs | Böczögő Dorina | Dancsó József | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Görgényi Ernő | Hrabovszki György | Izsó Gábor | Karsai József | Kovács József | Kovácsné dr. Faltin Erzsébet | Márton Anita | Mihalik Enikő | Miklós Attila | Siklósi István | Simonka György | Takács Péter | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









