BEOL

- Hol tanultál újságírást? Egyáltalán ezzel szerettél volna foglalkozni?
V.T.: - Nem, valójában nem készültem erre a pályára, egy véletlen folytán csöppentem bele a szakmába. A középiskola után a Magyar Televíziónál lettem tolmács, hiszen gyermekkorom óta anyanyelvi szinten beszélek szerbül és horvátul is. Ők kiküldtek Jugoszláviába dolgozni, ám egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenkit kivittek a városból ahol voltam, és egyedül maradtam. Az MTV tőlem kért tudósítást, hiszen rajtam kívül senki nem volt ott a szakmából, egyszerre töltöttem be a legjobb és legrosszabb riporter szerepét. Úgy éreztem, össze-vissza habogok, később már a BBC és kb. 80 csatorna kért arra, hogy közvetítsem az akkori állapotokat. Így kezdődött pályafutásom, később ösztöndíjat nyertem a miami egyetemre, ahol televíziós újságírást tanultam.

- Melyek voltak a legemlékezetesebb riportjaid?
V.T.: - Magyarországon nincs szükség arra, hogy hazudjak kilétemről, de a nem átlagos külföldi eseteknél sajnos kénytelen vagyok letagadni foglalkozásomat. Így sikerült kijutnom Etiópiába, az ott lévő 7000 fős elkerített, fegyveres katonákkal védett lepratelepre. Orvosnak álcáztam magam, ez egy darabig sikeres is volt, egészen a hatodik napig, amikor egy barkasz felborult, és egy ember súlyosan megsérült. Mint „orvost” hívtak az esethez, ám hirtelen el sem tudtam dönteni, hogy egyáltalán túlélhető-e a sebesülés. Emlékezetes riport számomra még, mikor Tatárföldön jártam, ahol megtaláltam az utolsó második világháborús hadifoglyot, aki történetesen magyar volt, és hosszú idő után hazahoztam a családjához. Eleinte féltem, hisz nem hallottam a bácsit magyarul beszélni, ám nagy habogása közepette mégis meghallottam, ahogy anyanyelvünkön megszólalt. Később a Szózatot kezdte el szavalni, s én könnyek között hallgattam. Hazahozásáért a Magyar Köztársaság Honvédelmi érdemkeresztjének első tagozatát ítélték meg nekem.

- Mit szerettél volna a legjobban elérni?
V.T.: - Életem nagy vágya volt, hogy kijuthassak Észak-Koreába, a világ legelzártabb országába. Két évig készültem az utazásra, végül a Baptista Szeretetszolgálattal öt napra kijuthattam ebbe a mások által idióta társadalomnak titulált országba. Én magam sem tudom elmesélni igazán, amiket ott láttam, de minden bizonnyal olyan élményeim voltak, melyek már soha meg nem ismétlődhetnek.

- Miként tudod felmérni, hogy mennyire vagy befutott a médiában?
V.T.: - Egyszerű módszerrel, könyveim eladási száma alapján. Hiába szerepelek a TV-ben az szinte ingyen van, és nehezebb megtudni, mennyien látták riportjaimat. Egy könyvért több pénzt kell kiadni, és pontosabb számadatok vannak arról, mennyire keresettek műveim.

- Ha már könyv, miért döntöttél úgy, hogy kalandjaidat könyvben meséled el?
V.T.: - Egy riport kevésbé olyan személyes, mint egy napló-szerű írásos beszámoló. Itt jobban kifejthetem, mennyire izgultam, féltem egy-egy utazásom során. Sokkal életszerűbben oszthatom meg az élményeimet az emberekkel.

- Eddig elért sikereidért milyen díjakat kaptál, melyikre vagy a leginkább büszke?
 V.T.: - Hemingway-díj, tv2 nívódíj, Szegő Tamás-díj, Magyar Vöröskereszt média nagydíja és végezetül a „legértékesebb” számomra a Pulitzer-díj, melyet elvesztettem, de visszaszereztem. Jelenleg levélnehezéknek használom. 

- Munkád során mennyi időd van a családodra?
V.T.: - Hála Istennek a gyermekeim nemcsak képeslapon vagy a TV-ben látnak, hiszen évente maximum négyszer utazom, így van időm az apa-szerepre, és ha kell igazi „focista-feleség” vagyok.

- Sokakban felmerül a kérdés, milyen nemzetiségűnek tartod magad?
V.T.: - Első sorban természetesen magyarnak, szűkebben igazi pécsinek. Bár több országban van állampolgárságom, és nagyjából 115 országban jártam, a mai napig azt vallom, hogy mindenhol jó, de a legjobb Pécsett.

- Véleményed szerint mi a feladata egy újságírónak?
V.T.: - Bármit csinálhatsz, de soha ne hazudj. Ez az elsődleges szabály, hisz az olvasóknak hitelesen kell elmesélned a világban történteket. Akik olyan munkát végeznek mint én, adjanak sorvezetőt az embereknek, gondolkoztassák el őket, ríkassák, nevettessék meg az olvasókat, TV-nézőket. Annak aki ezt a pályát választja, jegyezze meg a következőt: az újságírás hatalom, mellyel meg kell tanulni élni, de nem visszaélni.            

Debreczeni Cintia - Pekoli Miklós
(A bonyhhádi Séta tábor díjazott interjúja.)