BEOL

— Kicsit megkésett kiállítás ez a mostani a tavalyi kerek évfordulóhoz képest, amikor Békéscsabán rendezett tárlatával köszöntötték.
— Nekem nagyon fontos volt, hogy a szülővárosomba elvihessem a képeimet. Falusi tanító gyermekeként születtem, és a család összefogott, hogy ne a tanyán jöjjek a világra, így kerültem a gyulai kórházba. Ezzel a kiállítással emlékezem most a régi időkre, és gondolok hálával a szülőkre, testvérekre és az orvosokra, akik engem 1939-ben a világra segítettek. S kifejezem hálámat minden orvosnak, egészségügyi dolgozónak, akik ma gyógyítanak.

— Szabó Elek parasztgyerek volt, az egyedüli fiú, akit a földműveléssel foglalkozó endrődi család taníttatott. Nem véletlen, hogy fia is a katedrát választotta, bár hamar kiderült, vonzódik a széphez, a művészetekhez, hangszeren játszott.
— Már az általános iskolában kiváló tanáraim voltak, akik megkedveltették tanítványaikkal a művészeteket, a rajzot, az éneket, a zenét. Endrődön Bárdos Géza tanár úrnak köszönhetem, hogy megszerettem a rajzot, Kovács Imrének az ének-zenét, Szeghalmon Jermendy Lászlónak a matematikát. Szarvason Cs. Pataj Mihály festőművész volt rám nagy hatással, Szegeden leginkább Fischer Ernőt és Vinkler Lászlót tartom a mesteremnek. Eredetileg gépészmérnöknek akartam menni, de az ötvenes években a faluban „mindenható” vb nem javasolta a továbbtanulásomat. Mázsasegédnek álltam a mezőhegyesi cukorgyárba, tehát ott is volt egy mesterem: a mázsamester! Ebből az időből származik az első munkakönyvem.

  E. Szabó Zoltán

— A főiskolai és egyetemi évek alatt beleszeretett a pszichológiába és a pedagógiába, és innentől a tanítás kötötte le az életét.
— Valóban elterelt a tudomány és az oktatás a festészettől. Orosházán általános iskolában kezdtem a tanítást, a tanárképzésben Szegeden, majd a tanítóképzésben Kaposvárott folytattam. Amikor hívtak haza, jöttünk a feleségemmel, aki makói, mert nem mindegy, hova születik az ember! Az életemből húsz év eltelt a tanítással, a kutató munkával, hazajövetelünk után itthon a régi gyerekkori emlékek, illatok, zamatok arra ösztönöztek, hogy újra fessek. Ötvenéves koromban rendeztem meg első önálló kiállításomat a főiskolán.

— Mi a legfőbb baj a mai hazai oktatással? Miért borult fel az egész társadalmi értékrend, és hogyan lehetne helyreállítani?
— Az biztos, hogy soha nem tanterveken múlik. Túl sok a felesleges változtatgatás, amit az egyik miniszter megkövetel, a másik kidobja. A pedagógus elveszíti a hitét és a hitelét a gyerekek előtt. Nehéz megítélni, mi a fontos: a tényanyag vagy a személyiség fejlesztése? Ismeretek nélkül nincs min gondolkodni, nem lehet az embert fejleszteni, pedig ez a lényeg. S ehhez minél több tevékenységben kell megfürdetni, hogy kiderüljön, mihez van kedve, mire a legalkalmasabb. A diák értékeit a bizonyítvány egyedül nem mutatja meg, s hivatásszeretet nélkül nem lehet tanítani. Meggyőződésem: a pedagógiai ismeret akkor sem árt, ha „csak” szülő valaki.

—  Műtermében, itt a 2-es iskolában a falakon, a földön rengeteg festmény. A mester ihletet gyermekkori és utazási élményekből, a Föld, a természet és az élet szeretetéből merít. Az alkotás erőt ad, ellensúlyozza a napi küzdelmeket?
— Amikor festek, megvalósítom alkotó elképzeléseimet. Külön öröm, ha a kép másnak is tetszik. Készültem erre, hogy ha nyugdíjas leszek, csak képzőművészettel foglalkozom, de ebből nem lehet megélni. Mindenkitől tanulok, de főleg az impresszionistákat szeretem a hangulatuk, az expresszionistákat az érzelmek lenyomata miatt, amit olyannak érzek, mintha az enyém lenne.

— Mivel tölti három éve nyugdíjas napjait?
— A családommal. Feleségem gyógypedagógus, két gyermekem és négy unokám van; a lányomék Budapesten, a fiamék Amerikában, Boston mellett élnek, utazunk és interneten tartjuk a kapcsolatot. Olvasok, egyre igényesebben válogatva, most éppen újra Tamási Áront. Sportolok, futok, biciklizem, s közben gondolkodom ezen az értékválságon. Ennyire elrontottuk ezt a Földet? Felelőtlenül bánt vele az ember? Muszáj ennyit fogyasztani? Mindenre szükségünk van? A tanár, a szülő ne hagyja, hogy minden forintosítható legyen, mert legfőbb érték az ember! Az újabb generáció persze nem fogadja meg a tanácsát, saját magának kell rádöbbenni, mi számít fontosnak.