BEOL

— Úgy hallottuk, hogy Önre a mostani Európa-bajnokságon különösen igaz volt: a rosszul sikerült főpróbát kiváló előadás követte...
— Az egyéni versenyt megelőző napon még egyszer utoljára mindannyian elgyakoroltuk koreográfiánkat. Pocsékul ment, amit csak lehetett elrontottam. Valamennyi fellépés előtt izgulok és félek, de ez talán most még erősebben jelentkezett. A rosszul sikerült foglalkozás után szinte alig aludtam valamit. Másnap pedig kezem-lábam remegett, amikor a zsűri elé léptem. Csak akkor nyugodtam meg, amikor túlestem az első nehezebb forgatáson.

— Végül egyéniben és társaival közösen mini-formációban is aranyérmet szerzett. Néhány éve mégis megfordult a fejében, hogy felhagy a versenyzéssel és az edzésekkel. Miért gondolkodott a befejezésen?
— Tizennégy éves voltam, kissé labilis és könnyen befolyásolható. Elhittem, hogy az lesz a legjobb megoldás, ha a gyakorlás helyett mással foglalom majd el magam. Ilyenek a tinédzserek. Szerencsére édesanyám és Erzsike néni (Mezeiné Szegedi Erzsébet, a mezőberényi mazsorett együttes vezetője — a szerző) leültek velem beszélgetni, és töviről hegyire végigrágtuk a dolgot, a lehetőségeket. Végül egyetlen foglalkozást sem hagytam ki. Ha nem nyertem volna azóta semmit, akkor is azt mondanám, jó döntés volt, hogy maradtam.

— Kicsit hadd kutakodjunk a gyermekkorában. Milyen volt két idősebb fiútestvér mellett felnőni?
— Az biztos, hogy különleges volt, ahogy az is, hogy rengeteget köszönhetek nekik. Sokat játszottunk együtt, s gyermekkoromban nem voltam annyira lányos. A fiúk pedig nevelgettek rendesen, nem hagyták például hogy nagyon kényeskedjek. Péter öt évvel idősebb nálam és könyvelő, Dániel három évvel idősebb és Pesten egyetemista.

— Apropó kapcsolatok. Az egyik legjobb barátnője, Szőcs Viki lett a második Ön mögött az Európa-bajnokságon. A versengés sosem okozott feszültséget kettőjük között?
— Természetesen mind a ketten nyerni akartunk, de végig hittem, s most már teljesen biztos vagyok benne, hogy a verseny nem bélyegzi meg a barátságunkat, nem okoz törést kettőnk között. Szeretjük egymást annyira, hogy tudjunk örülni a másik sikereinek. Sokat jelent számomra Viki barátsága.

— Van példaképe?
— A sporton belül nincsen. Leginkább édesanyámra nézek fel elképesztő kitartása miatt. Nagyon sokat tanultam tőle.

— Mik a tervei a közeljövőre?
— Túl sok lazításra nem igazán lesz idő, hiszen idén érettségizem a mezőberényi Petőfi Sándor Gimnáziumban, s még az előtt szeretnék egy nyelvvizsgát is letenni. Az érettségi után pedig következik a felvételi. Olyan szakon tanulnék tovább legszívesebben, ahol használhatom a mazsorettegyüttesnél megszerzett tudást és ismereteket, de ha nem haragszik, erről talán babonából nem mondanék most többet. Az viszont száz százalék, hogy a következő hónapok egyértelműen a tanulásról szólnak majd.

A cikk a hirdetés után folytatódik

— Talán azért akad majd szabadideje. Olyankor mivel foglalkozik?
— Szerintem teljesen átlagos fiatal vagyok. Összejárunk a barátaimmal, filmeket nézünk, beszélgetünk. Jövő hét végén a mazsorett együttes tagjaival együtt részt veszünk az első Mezőberényi Töltött Káposzta Fesztiválon. Igyekszem a barátommal is sok időt tölteni. Számomra jelentős pluszt ad, hogy büszke rám, versenyek alatt is gyakran beszélünk telefonon, ami sokat segít.

— Kicsit játszunk gondolatban az idővel. Tíz-tizenöt év múlva tartják majd a kapcsolatot a mazsorettegyüttes tagjai?
— Száz százalékig biztos vagyok benne, hogy igen. Az elmúlt években olyan kapcsolat, olyan összetartó erő alakult ki közöttünk, ami biztosan nem fog elmúlni. Rengeteg közös utazáson vagyunk túl, sok-sok közös sztori, történet fűz össze minket. Lehet, hogy nem beszélünk majd nap mint nap, de nem fogunk elszakadni egymástól. Ha jövő nyár elején sikerül a felvételim, biztos, hogy magammal viszem azt a láncot, amit akkor kaptam, amikor tíz éve voltam tagja az együttesnek. S ha nem is konkrét, megfogható módon, de velem lesz az is, amit ezek az évek adtak nekem.