Kovács Péter: jelentős a hitetlenség és a közömbösség
Mik ezek?
XA plébánost a negyedszázados jubileum mellett elhivatottsága és kiemelkedő emberi kvalitásai miatt is választottuk a hét emberének.
— Hogyan, miért döntött negyedszázada a papi hivatás mellett?
— Kunágotán nőttem fel, keresztény családban. Anyai ágon az őseink a falu alapítói, dohánykertészek voltak. Azt hiszem, a katolikus alapokat itt szívtam magamban, de természetesen ekkor még én is sokféle szakmában gondolkodtam, például festőművész is akartam lenni. Általános iskola után a Győri Bencés Gimnáziumba kerültem. Az érettségi után határoztam el véglegesen, hogy a papi hivatást választom. Kialakult bennem egy belső késztetés, egy belső megszólítottság, amit nagyon nehéz szavakba önteni. A döntés után azonban egy olyan belső nyugalom fogott el, ami bizonyította, hogy jó úton járok.
— Egy olyan időszakban kezdte el teológiai tanulmányait és a papi hivatást, amikor a vallás, a hit erősen háttérbe szorult.
— Akkoriban már — ha lehet ilyet mondani — jóléti kommunizmus alakult ki Magyarországon, s az embereket kevésbé vonzotta a hit. A Szegedi Hittudományi Főiskolán én alkottam az egész évfolyamot a korosztályomban. Érdekesség, hogy az állam és az egyház között volt egy megállapodás, amely szerint, aki elvégzi az első évfolyamot, annak nem kell bevonulnia katonának.
A második év előtti nyáron ifjúsági búcsút rendeztek fiataloknak Hajóson, ám az állam megtiltotta, hogy egy fiatal pap indító beszédet mondjon, ő mégis megtette. Neki az volt a büntetése, hogy egy kistelepülésre helyezték segédlelkésznek, emellett a hatalom arról is döntött, hogy az egész évfolyamnak be kell vonulnia katonának. Így egy személyben rajtam statuálták a válaszreakciót, hiszen más csoporttársam nem volt. Bevonultam hát Lentibe, ahová az előzetes letartóztatásban lévők és a teológiai tanulmányokat folytatók kerültek.
— Hogyan élte meg, hogy a kommunista rezsim többször is megfenyegette?
— A diploma megszerzése után Debrecenben kezdtem a szolgálatomat az akkori Szent Anna plébánián, a mai Szent Anna székesegyházban. Fiatalokkal, egyetemistákkal, gimnazistákkal foglalkoztam, ahol — mivel azonos korosztályba tartoztunk — jó együttműködés alakult ki köztünk. Szinte az egész országban elsőként indultak ifjúsági csoportok a városban. Persze a politika erősen belefolyt a mindennapokba, folyamatosan rendeztek például papi békegyűléseket, amelyekre nem voltam hajlandó eljárni.
Egy alkalommal éppen hazafelé tartva, egy hatalmas ember, egy kétméteres hústorony várt a sekrestyénél. Megfenyegetett, hogy ha nem hagyom abban az ifjúsággal való foglalkozást, jól megvernek. Hogy alátámassza szavait, felemelt és játszi könnyedséggel arrébb is tett. Egy más alkalommal a gyóntatószékből kaptam hasonló „jó tanácsokat”, majd a rendszerváltáskor egy ballonkabátos nyomozó jelezte, amíg ő a fizetését kapja, addig dolgozik is, vagyis „ne nagyon ugráljunk”.
— Huszonöt éve szolgál, most ünnepelte 50. születésnapját, ami mindig lehetőséget ad egyfajta összegzésre is. Mit tart a legnagyobb eredményének?
— A mi hivatásunkban kicsit másként mérik az eredményeket. A papok vetnek, de aratnia már Istennek kell. Gyakran esünk abba a hibába, hogy azt hisszük, mi megoldunk bármit, pedig ezt egyedül Isten teheti meg. A korlátaim mellett mindig igyekeztem mindent elkövetni, ami tőlem telt, de természetesen lehetett volna többet is adni.
A kommunista hatalom „munkája” csak most érezteti igazán a hatását, jelentős a hitetlenség és a közömbösség, az emberek nagy része nem törődik a lelkével. Napjaink legnagyobb kihívását talán éppen a kialakult falak áttörése jelenti.
Kunágotától Gyuláig
Kovács Péter 1962. július 5-én született Medgyesegyházán. Három testvérével együtt Kunágotán nevelkedett. A gimnáziumot a Győri Bencés Gimnáziumban végezte, majd érettségi után a Szegedi Hittudományi Főiskolára nyert felvételt. 1987. június 20-án szentelte pappá a szegedi székesegyházban dr. Udvardy József megyéspüspök. Szolgált Debrecenben, Újszegeden, Kisteleken, Békéscsabán és környékén, jelenleg pedig Gyulán segíti a híveket.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
A ROVAT TOVÁBBI CIKKEI
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 9 hozzászólás érkezett-
9. imperialista 2012. július 14. 14:01
Nyaljál be nekik csontig!
-
8. imperialista 2012. július 14. 13:59
Annyira mint te!
-
7. Lajos012 2012. július 14. 13:14
imperialista
Bolond vagy! Nem kicsit.Nagyon. -
6. igazságkereső 2012. július 14. 07:35
3. imperialista !
...bárki... -
5. igazságkereső 2012. július 14. 07:31
2. imperialista !
...menjetek... -
4. imperialista 2012. július 13. 18:44
Az atyához vezető út keresztül vezet, bár ő csak egy szolga.Vagy csak pártkatona?
-
3. imperialista 2012. július 13. 17:57
Bár ki is vagy, hidd el ez így lesz.
-
2. imperialista 2012. július 13. 17:46
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól -
1. imperialista 2012. július 13. 15:01
A hozzászólást töröltük, mert a tartalma ütközött moderálási alapelveinkkel.
Tájékoztatás a moderálás szabályairól
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - BEOL.HU
Beol kukac | Parasztparkoló | Balesetek | Egészségügy | Apróhirdetés | Bűnesetek | BÉKSZI | Kolbászfesztivál | Napi szavazás | Online interjú | Tűzesetek | Babablog | B(eo)log | Hartay Csaba blogja
Róluk írtunk legtöbbet
Babák Mihály | Baji Balázs | Bende Róbert | Böczögő Dorina | Dancsó József | Dankó Béla | Erdős Norbert | Farkas Zoltán | Fekete Péter | Gajda Róbert | Görgényi Ernő | Izsó Gábor | Miklós Attila | Samu Tamás Gergő | Simonka György | Szente Béla | Tege Antal | Tirják László | Vantara Gyula | Varga Zoltán
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Ingatlankereső
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





