BEOL

— Hogyan fogadta a hírt a rendőrnapi állománygyűlésen, hogy önt választották meg az év rendőrének?
— Az esélytelenek nyugalmával mentem el az ünnepségre. Már az is nagy megtiszteltetés volt, hogy jelöltek a címre. Az állománygyűlésen felsorakoztattak bennünket, jelölteket. Egyszer csak azt vettem észre, hogy már mindenki neve elhangzott, csak az enyém nem. Ekkor nagyot dobbant a szívem. Amikor kimondták, hogy én lettem az év rendőre, el sem akartam hinni. Azt még láttam, hogy a főnököm, Baukó Levente rám kacsintott, de a következő percek hihetetlennek tűntek. Nagyon boldog voltam és vagyok. Az ünnepség után a főkapitány úr is gratulált. Ő is mondta, hogy ez az elismerés nagy felelősséggel jár. Én is így gondolom. A jövőben igyekszem még nagyobb gondossággal, odafigyeléssel végezni a munkám.

 

— Úgy tudom, hogy az elismerés átvétele után már ment is dolgozni.
— Éppen csak annyi időm volt, hogy otthon átöltözzek. Az ünnepség hivatalos része után a feleségemet hívtam fel elsőként. Csak annyit mondtam neki, megyünk wellnesezni. Ez is az elismerés része. Itthon, személyesen árultam el az örömhírt, és már mentem is dolgozni. A kollégák és a rokonaim is gratuláltak. Nagyon összetartó család vagyunk. 

— Ön okmányszakértő. Az a feladata, hogy a profi hamisítványokat felfedje. Abban az interjúban, ahol még jelöltként mutattuk be, férfiasan bevallotta, hogy egy baki miatt ásta bele magát egyre jobban ebbe a szakterületbe. Nem félt, hogy ezzel a mondattal esetleg rontja az esélyeit Az év rendőre címért?
— Nem. Aki ebben a szakmában nem hibázott, az nem mond igazat. A hamisítók egyre profibbak. Az a tévedésem, még útlevélkezelő koromban, ösztönzött, hogy arra törekedjem, minél jobb legyek a szakmában. Sohasem állítanám, hogy ismerem az okmányhamisítás minden csínját-bínját, hiszen a hamisítók mindig újabb módszerekkel állnak elő. De igyekszem, hogy csak egy lépéssel legyek lemaradva. Így lett belőlem okmányszakértő. Mára már szinte a hobbimmá is vált a munkám.

— Van a körünkben egy másik szakértő is, ő a kamionok, kombájnok iránt érdeklődik.
— Igen, a szemünk fénye, Dávid, a kétéves kisfiam. Imádja a járműveket. Sokat vagyok távol a munkám miatt, ezért itthon igyekszem minél több időt tölteni vele. Ezt egyébként nagyon igényli. Mindenfelé jön velem. Szereti a traktorokat, a kombájnokat, ilyeneket akár itt, az utcában is sokat látunk.

— Sajnos, rossz dolgok is történtek nemrégiben az életében.
— Decemberben leégett a házunktól 2—3 méterre lévő melléképületünk. Benne volt minden szerszám, amire a ház körül szükség volt, a kistraktorunk és az autónk is. Valószínűleg zárlatos lett az autó, az okozta a bajt. Hiába értek ide pillanatok alatt a tűzoltók, minden elégett, kiégett. Nem szégyellem, amikor megláttam a romokat, elsírtam magam. Szörnyű volt. Abból a pénzből, amit a biztosító fizetett, családi és baráti segítséggel helyrehoztuk a melléképületet. Most egy másik autóra gyűjtünk. Szerencse a bajban, hogy a házunkra nem terjedt át a tűz, és senki sem sérült meg. Azt hiszem, ennél nincs fontosabb. Minden más pótolható lesz előbb-utóbb.