BEOL

— A nagy sokaságból könnyedén felfedezhető a stílusa, laikusként olybá’ tűnik, hogy antik fadarabokat vesz kezelésbe. Miben is áll ez a stílus, milyen munka vár a fára és a művészre?
— Először is, meg kell találni a megfelelő anyagot. Érdemes minél régebbi hordódongát alkalmazni, amit már az idő és az alkohol konzervált. Az anyag nem vetemedik, nem reped tovább. A kidobott anyagokat meg kell szabadítani az évtizedes szennyeződésektől, a rárakódott borkőtől. Ezt követően kerül sor az anyag faragására és gombamentesítésére, alapozására, melynek lényege egy olyan sima felület elérése, mint az üveg. Az általunk megfelelő alapot vörös festékkel kell zárni, ragasztóval az aranyfüst 15—15 centiméteres lemezét fel kell ragasztani az alapra. Utána a kép megfestése következik, a sor végére a patinázás, a viaszolás, a polírozás kerül. A hosszú előkészítő folyamat ideje hat hét. Lehet gyorsítani, de a türelmetlen munka eredménytelenné, ráncossá válik.

— Ezzel komoly szakmai titkokat árult el.
— Megmutatom szívesen bárkinek, ez nem titok, nekem négy-öt évembe került, mire megismertem a technikát. Még most is érhetnek meglepetések, hisz’ minden darab fa másképp reagál, attól függően, hogyan konzerválódott, hogyan állta az idő viharait.
 
— Gondolom, a művésztelepeken is rendre eszmét cserélnek.
— Az esti beszélgetések az épített környezetünk alakításáról, környezettudatos gondolkodásról, különböző művészeti irányzatokról, néprajzi anyagok és motívumok gyűjtéséről, azok innovatív feldolgozásról szólnak. A fiatal alkotók is érdeklődőek, mélyül a más-más országokból érkezettek közötti kapcsolat, megismerik egymás szokásait. Az alkotók különbözősége segíti munkánkat, van köztük ács, lakatos, egyetemi tanár, képző- és iparművész. Mindenki azt hozza magával, amit tud, azt teszi bele a közösbe. Az ács a hídépítésnél, az építész a településrendezési terv készítésében tud segíteni: tanácsokkal, látványtervekkel.
 
— A célpont miért éppen Kötegyán lett?
— Néhány éve a grazi és a brüsszeli környezetvédelmi konferencián is feltették a kérdést, miért pont Kötegyánban épült meg Magyarország egyik legnagyobb kopjafa- és faszoborgyűjteménye. Miért ne itt? Ebben az Isten háta mögötti kis faluban, ahol az akarat és a tett emberekre lelt. Tanúsága, hogy az egyesület, az önkormányzat, a művészek és a lakosság összefogásával valósulhattak meg azok a kulturális értékteremtő művésztelepek, melyeknek eredményei a falut díszítik.
 
— Az öko-parkot és mellé az öko-tavat több mint tíz éve kezdték építeni, a Kötegyáni Baráti Kör Egyesület pedig idén tizenöt éves, mely felpezsdítette a helyi életet is.
— Közösséget építeni, közösségteremtő célokat megvalósítani egy kis településen csak lakossági összefogással és más együttműködő szervezetekkel lehet. Az egyesület berkein belül tíz éve működik a nyugdíjasklub, ami a szívem csücske: megtanultak  közösségben élni, közösséggé válni. Ügyesen, egymást segítve, egymásról gondoskodva élnek, részt vesznek a település életében, kórusuk fellép a helyi kistérségi és a megyei rendezvényeken.
 
— Úgy tűnik, egy település, legyen az város vagy falu, akkor lesz élhető, ha az emberek tesznek is érte, nem pedig mástól várnak csodát.
— Úgy gondolom, az önmagunkról való gondoskodás az az út, ami az általunk állított igények kielégítését képes szolgálni. Csodára nem érdemes várni: önmagunkon kívül senki nem fog segíteni rajtunk, nekünk kell tenni érte.