Hírek

2004.10.26. 00:50

A fővárosban sok ötletet nem valósítottak meg

Lassan tűrhetetlenné válnak a közlekedés gondjai Budapesten. Jövő héten például a 4-es és a 6-os villamosok vágánycseréje kezdődik. Holott a szakemberek szerint létezne megoldás. A 2001-ben elfogadott fejlesztési tervekből azonban eddig nem valósult meg semmi.

Rados V.–Kiss G.

[caption id="" align="alignleft" width="207"] Budapest egyik legforgalmasabb útja a Belvároson átvezető nagy- és kiskörút, ahol állandósultak a dugók
[/caption]Tavasszal múlt három éve, hogy a főváros elfogadta a közlekedés fejlesztésére készült tervezetet. A szakemberek elképzeléseiből a döntéshozók eddig szinte semmit nem valósítottak meg – mondja Molnár László (54), a Fővárosi Mérnöki Tervező Rt. igazgatója. Ő a porosodó koncepció atyamestere. A közlekedést egy észak–déli regionális vasút gyorsítaná, amely a Szentendrei- és a Csepel-szigetet kötné össze. Addig is bővíteni kellene a zárt pályás villamoshálózatot, akadálytalanná téve a szerelvények haladását.  Nagy hiány van a korszerű P + R parkolókból, a garázsokból.
Soóki-Tóth Gábor (36), az Ecorys városfejlesztési és tanácsadó cég igazgatója szerint szívesebben használnánk a buszt és a villamost, ha nem levitézlett járgányokkal utaznánk, hanem légkondicionált szerelvényeken.

Be nem váltott ígéretek

- M0-s autópálya teljes kiépítése,

- aquincumi Duna-híd és csatlakozó úthálózata,

- elővárosi vasúti közlekedés kialakítása a MÁV hálózatán,

- gyorsvasút Ferihegy és a Nyugati pályaudvar között,

- 4-es metró,

- zajvédő fal az M3-as bevezető szakaszán, és a nagy forgalmú főutak mentén,

- füstgázmosó építése a rákospalotai szemétégető kazánjaira

Vélemények

Czabányi László (28) programmenedzser: – Autóval napközben már soha nem jövök be a városba. A dugók miatt egyszerűen képtelenség normálisan haladni. Az utak állapota is borzasztó, javítani kellene rajta. Pomázon lakom, így HÉV-vel járok Pestre dolgozni.

Türmer Frigyes (76) nyugalmazott tisztviselő: – Demszky Gábor főbűne, hogy nem oldotta meg a közlekedés gondjait. Ezért kellett volna kirúgni, nem pedig a nyaraló meg a terepjáró miatt haragudni rá. Több metróvonal kellene, mert szűkek az utak.

Zsidai Helga (22) főiskolai hallgató: – Hiába indulok el időben, rendszeresen elkésem a meghallgatásokról, a vizsgákról. Nem jön a járat, sőt, gyakran ki is marad. Az 1-es villamos ritkán jár, és akkor is zsúfolt. Ez a közlekedés mindenkit idegessé, agresszívvá tesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!