Hírek

2004.10.25. 06:43

Megtalálták a féltékeny férfi újabb áldozatát

Kivégezte feltételezett vetélytársát, majd hasba lőtte saját élettársát, végül öngyilkosságot követett el egy 43 éves férfi Baján. Nem kizárt azonban, hogy a hétvégi szerelmi dráma ezzel még koránt sem ért véget.

Noszlopy Nagy Miklós

A 43 éves H. Attilát jól ismerték a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Vagyon elleni bűncselekmények miatt jártak el korábban ellene. Legutóbb június 2-án szabadult Vácról, ahonnét vaskúti lakásába indult barátnőjéhez, és a 22 éves nőtől született gyermekéhez.
A fiatal lány azonban meglepő hírrel fogadta. Azt állította, hogy amíg börtönben ült, addig korábbi barátai szexuálisan zaklatták. H. Attila nem csak a barátait okolta a történtek miatt, hanem az élettársát is. Rendszeressé váltak a veszekedések és a verekedések a pár között. Így néhány hete a lány elhagyta a férfit, és egy bajai családsegítő otthonba költözött. A bajai intézetnél szerda délután jelent meg a szerelmes Attila. Távozóban megölelte a nőt, és váratlanul hasba lőtte. A lány állapota jelenleg is életveszélyes. Majd a rendőrök elől menekülő férfi csütörtökre virradó éjjel öngyilkosságot követett el. Akkor emelte tarkójához a pisztolyt, amikor a kecskeméti Hírös kommandó rátörte az ajtót. – Tartottunk attól, hogy ezzel még nem zárult le a szörnyű sorozat – mondta el Vakulya Ottó alezredes, Baja rendőrkapitánya. Csütörtökön ugyanis már keresték a rendőrök a bátmonostori
F. Istvánt is, akit a „csábítók” egyikének gondolt a szerelmes öngyilkos. Külföldi vadászok találták meg péntek délután a Bajával szomszédos Csávoly határában a 42 esztendős férfi holttestét. Három lövéssel végeztek vele. A gyilkosság, gondolják a rendőrök, még szerda délután történhetett, a gyilkos pedig vélhetően H. Attila volt. A nyomozók sejtése beigazolódott: az öngyilkos fegyvert használták a gyilkosságnál, és azzal lőtték meg a 22 éves hölgyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!