2004.10.23. 00:48

Elsodort nemzedék

Nagybátyám mellől 1956-ban a történelem elsodorta a barátait és a szerelmét. Korai, 1958-ban bekövetkezett haláláig Gábornak írták meg a többiek Budapestre, ki milyennek látja az új világot. A forradalomról nem esett szó, a rendőrség ellenőrizte a postát.

BAMA

Bécs, 1956. december 15.
Közel második hete vagyok apámnál. Ezt az időt jövendő életem feltételeinek megteremtésére használtam fel. Érvényes úti okmányom és vízumom van Franciaországba, bármikor utazhatok. Sz.

New York, 1957. február 9.
Én itt már egyenesben vagyok, állásom van, évi 5200 dollár, és teljesen berendezett 3 szoba, összkomf. lakásom… Itt elég humoros a helyzetem, és a többi magyaré is. Azt hittük, tudunk valamit angolul, de jelenleg, ha sokat beszélek, a kabátom alig tudom felvenni az izomláztól. Sz.

New York, 1957. február 21.
Pestieket nyugtasd meg, eleganciájuk annyira amerikai, hogy még itt sem lehet olyan vadul öltözött embereket látni, mint a hazai jampecek.
A város este pazarul ki van világítva, bár a híres Broadway csak olyan szerepet játszik, mint otthon a Rákóczi út, szóval nem az az elegáns negyed. Az autóforgalom szédítő, amerre jársz, az utca két oldalán, mint a fal, állnak a kocsik, mindenki az utcán tartja, és évente cseréli. Sz.

Cambridge (USA), 1957. március 12.
Elég sok magyarral találkozom, a legédesebb pofa egy Dózsa György útról ideérkezett, Géza nevű alak. Csuda jó pofa, valami link szakot végzett a pesti egyetemen, és most itt is egyetemen dolgozik, oda ugyanis könnyű bejutni. Első furcsa pillanatom megérkezésemkor volt, amikor észrevettem, hogy a Göncöl pont fordítva áll. Jenőt kezdtem el keresni, hogy megkérdezzem tőle, menynyit ittunk ma este, de nem volt sehol… J.

New York, 1957. április 25.
Köszönöm, hogy utánajártál diplomámnak, meg fogom én innen próbálni az itteni akadémián keresztül. Nem lehetett azt mondani, hogy vidéken vagyok, vagy hogy betegeskedem? Gyuszi panaszkodik, hogy nyelvi nehézségei vannak az amerikai nőkkel, de én megmagyaráztam Neki, hogy ő még fiatal, ő használjon mást. Vedd el N.-t feleségül, és akkor vonatkozik Rád is a „K” (kivándorló) útlevél (na, milyen tanácsokkal lát el az amerikai nagybácsi?). Sz.

Cambridge (USA), 1957. május 13.
Az ember otthon el sem tudta képzelni, milyen alapvető kérdésekben különböző emberek közé kerül az angolszász világban. A legtöbb magyar meghátrál ezen a ponton: egymással érintkeznek, s ennek az a következménye, hogy soha nem tanulják meg a nyelvet, elszigetelődnek, és honvágy gyötri őket. J.

New York, 1957. május 15.
Itt a magyarok lényegesen kevesebbet káromkodnak, mint otthon, amióta rájöttek, nincs olyan hely ebben a városban, ahol legalább egy ember ne tudna magyarul. Ez az igazi világnyelv, nem az eszperantó. Sz.

Bécs, 1957. május 17.
Cicamica, 1/2 8 tájt érkeztünk Bécsbe, a Westbanhofra. Elvittek egy panzióba, ahol most is lakunk, méregdrágán. Egy kétágyas szoba reggelivel napi 88 schilling (100 Ft körülbelül 25-26 s.). Bécs tele van magyar feliratokkal, pl. villamoson ingyen nem szállítunk, dohányozni tilos stb. Rengeteg magyar van itt, de tudomást sem vesznek egymásról, nemhogy az örömtől egymás nyakába ugranának. N.

New York, 1957. június 1.
Goncsiék elindultak Ausztráliába. Ha azt vesszük, hogy egy idősebb, 3 férjet elnyűtt hölgy, ki ért a főzéshez stb., nem megvetendő segítséget jelent majd Kengurulandban (ahogy Goncsiék új hazájukat nevezik). Sz.

London, 1957. június 1.
Kiscica, Bécsben ne gondold, hogy a poggyászunkhoz hozzájutottunk. Semmi nincs velünk, még egy hálóing vagy törülköző sem. Soha többet nem akarok nadrágban és ebben a cipőben és ezekben a pulóverekben járni (mert 1-et azért hoztam külön). Az Eiffel-tornyot is láttam, és amilyen pechem nekem van, pontosan akkor lett egy fiatal nő öngyilkos, amikor én ott voltam. Mikor mi megláttuk, a vasállványok között lógott lefelé, és nem tudták onnan lehozni. Nagy nehezen kötélen a tűzoltók felmásztak a legközelebbi lépcsőig, és betakarva lehozták, tehát nyilván meghalt. Nem tudom, miért jönnek oda az emberek meghalni, ahol én vagyok. N.

Cambridge (USA), 1957. június 1.
K.-n jót röhögtem. Jellemző a magyar labdarúgás páratlan tekintélyére, hogy egy ilyen félkótyagos alakról is feltételezik, hogy tud játszani. Én a helyében vállaltam volna. Beláthatatlan hecc lett volna, „Ti akartátok” alapon. J.

London, 1957. június 27.
Akkor sikerült elmennem a tó mellett, amikor nagy közönség mellett csónakkal csáklyázták a tavat, mert valaki belefulladt,
és keresték. Nem vártam meg, hogy megtalálják. N.

London, 1957. július 3.
Kiscica, ma láttam az utcán egy halványlila hajú idős nőt. De van kék, rózsaszín, zöld, sőt tarkázott is. Anyám ma reggel szigorúan meghagyta, hogy délben rohanjak haza, és vegyek meg egy ruhát, amit kinézett nekem, ezen kívül okvetlenül vegyek egy ernyőt. A ruhát nem vettem meg, mert rájöttem, hogy minek az nekem, ernyőt nem vettem, mert délben sütött a nap, és különben is, itt csak ronda ernyőket láttam. Ezzel szemben vettem egy méregzöld nejlonsálat. N.

Cambridge (USA), 1957. augusztus 22.
Minthogy tudom, hogy szereted a reklámipar remekeit: Egy pincért ábrázol a kép, amint fejen állva hoz ki egy tál sültet. Felirat: Uram, a fejünk tetejére állunk, hogy ön jól érezze magát nálunk. White Turkey Restaurant. J.

New York, 1957. szeptember 4.
Az itteni hírek szerint otthon a tanári testületet igen megnyirbálták, ez meg hiányos történelmi műveltségem szerint is erősen emlékeztet az 1848 utáni időkre. Valamire emlékezem, nem lőtték a ti hazátokat gépfegyverrel? Nem történt valami pótolhatatlan? Mi a fene (pardon) van az idegeiddel egy nyugodt, egyenesbe került, biztonságos kis közép-európai országban, ahol még – olvastam az újságban – a munkanélküli segélyt is bevezették? Sz.

London, 1957. október 6.
Most, hogy már tudom, hogy továbbmegyek, egyáltalán nem bánom azt az 5 hónapot, amit itt töltöttem. Az ember mindig azt hiszi, hogy valami jobb jön. B. Jutkának igaza van abban, hogy legjobb lenne egy másik földgolyóra költözni. N.