Hírek

2007.04.27. 17:40

Bajnai: sikeres volt az elmúlt három év

Sikeres fejlesztéspolitikai időszaknak értékeli a kormány illetékes kormánybiztosa a Magyarország európai uniós csatlakozása óta eltelt három évet.

BAMA

Bajnai Gordon elmondta: Magyarország az előcsatlakozási alapok felhasználása terén szerzett korábbi tapasztalatait felhasználva alapvetően sikeresen működő rendszert hozott létre, néhány kisebb hiányosságtól eltekintve. A politikus szerint az önkormányzatok, a civil szervezetek és a vállalkozások rengeteget fejlődtek abban, hogyan kell elkészíteni egy-egy pályázatot. Ez lehetett az alapja annak, hogy Magyarország az első nemzeti fejlesztési terv forrásainak kifizetésében dobogós helyen áll a 2004-ben csatlakozott tíz tagország között.

Bajnai azt mondta, az elmúlt három évben a pályázók a lebonyolító intézményekkel együtt tanulták meg a rendszer működését, "együtt sírtak, együtt nevettek". A kormánybiztos egyetértett azzal, hogy sokáig nem látszottak a beruházások tényleges eredményei, de ez mára megváltozott. Az összesen több mint 16 ezer nyertes projektből 5 ezer lezárult, esetükben megtörténtek a kifizetések is. További több mint 11 ezer terven dolgoznak a projektgazdák, ezek eredménye napjainkban érik be és 2008 végéig valamennyi "első körös" projektnek le is kell zárulnia.

Mint elmondta, a Magyarország uniós csatlakozását követő első három évben 670 milliárd forint befektetéséről született döntés, ennek hatására 2008 végéig a vállalások szerint több mint 670 kilométernyi út épül vagy újul meg, több mint 45 ezer új munkahely jön létre és 150 ezernél is többet sikerül megtartani. "Ezek olyan eredmények, amelyekre egyaránt méltán lehetnek büszkék a vállalásaikat megvalósító pályázók és az intézményrendszerben dolgozók" - fogalmazott Bajnai Gordon.

A fejlesztéspolitikai kormánybiztos emlékeztetett rá, hogy rengeteg olyan problémát kellett megoldani az elmúlt három évben, amely egy új rendszer beindításakor előre nem látható.
(MTI)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!