Hírek

2007.03.25. 17:40

Több mint tízezren igényelték vissza a regadót

Több mint tízezren adták be a március 20-ai összesítés szerint a regisztrációs adó részleges visszatérítéséről szóló kérelmüket – mondta el érdeklődésünkre Sipos Jenő, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának szóvivője.

T. M.

Az egy héttel korábbi részletesebb statisztika szerint az addig beérkezett 9 300 kérelemből mintegy háromezer esetben született már nem jogerős, visszautalásról szóló határozat. A kérelmek közül 47-et határozattal utasítottak el, s 16-ot végzés szüntetett meg. Előfordult ugyanis, hogy azok kérték a regadó visszatérítését, akik nem voltak rá jogosultak. A tapasztalatok szerint az igénylők nagy része tisztában van a visszatérítés feltételeivel. Az első időszakban azok a magánszemélyek adták be kérelmüket, akik saját maguk hoztak be külföldről használt autót, s a regisztrációs adófizetést is önállóan intézték.

Azok jogosultak az adó részleges visszatérítésére, akik 2004. május 1. és 2005. december 31. között használt gépkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, s megfizették utána a regisztrációs adót. A kérelmeket augusztus közepéig lehet benyújtani a vámhivatalokban. Magánszemélyek és kereskedők is visszakérhetik az adót – attól függően, hogy ki fizette a közterhet. Az igénylés feltétele, hogy az adóterhet viselő személy rendelkezzen a kereskedőtől kapott számlával, számviteli bizonylattal, amely tételesen tartalmazza az áthárított regisztrációs adó összegét.

Becslések szerint több mint hetvenezren kaphatják vissza a regadó egy részét, összesen nyolc-tízmilliárd forint értékben. A visszatérítés összege igénylőnként átlagosan 110-140 ezer forint lesz. Az összeg attól is függ, hogy külföldről behozott gépjármű hány hónapos volt, amikor a regisztrációs adót kiszabták. A visszatérítendő összegre a befizetés óta eltelt időre a jegybanki alapkamatnak megfelelő kamatot fizet a vámhatóság. A kérelmeket kilencven nap alatt kell elbírálni, de a határidő indokolt esetben harminc nappal meghosszabbítható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!