Hírek

2007.03.24. 16:55

Visszautasította az NBH az újságíró zaklatását

Visszautasította a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) azt a szombati Magyar Nemzetben megjelent információt, hogy zaklatták volna a lap újságíróját.

BAMA

"Művelet: újságírókat zaklat az NBH" címmel közölt cikkében a Magyar Nemzet azt írja: "A Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) munkatársai jelentek meg lapunk újságírójánál azt követően, hogy kollégájával Lesencefalun, Szilvásy György kancelláriaminiszter nagyszabású építkezésén járt. Demeter Ervin (Fidesz) szerint a diktatúrákra jellemző, hogy a miniszter személyes ügyeinek takargatására használja a titkosszolgálatokat. Az NBH lényegében azt állítja, bűnmegelőzési szándékból keresték meg kollégánkat."

Ugyanakkor az NBH MTI-hez eljuttatott közleménye szerint nem volt művelet, nem volt zaklatás, és a titkosszolgálat munkatársai, illetve az újságíró között sem hangzott el olyan párbeszéd, amelyet a napilap idézett. Az NBH azt közölte: a nemzetbiztonsági védelem alatt álló miniszter nem tudott a Magyar Nemzet munkatársainak várható látogatásáról. Utólag jelezte a személyére vonatkozó helyszíni adatgyűjtést az NBH-nak. Jelezte azt is, hogy a látogatók, helybeliek közlése szerint, érdeklődtek az iránt is, milyen időközökben, kiknek a társaságában jelenik meg a községben, kikkel érintkezik.

Az NBH-nál egyebek közt számításba vették azt, hogy a lap két munkatársának látogatását követően röviddel betörtek a helyi polgármesteri hivatalba, továbbá azt is, hogy az adott időszakban voltak esetek, amikor illetéktelenek újságírókként fellépve kísérelték meg bűncselekmények elkövetését. A látogatás célja a Magyar Nemzet munkatársánál az volt, hogy az ilyen esetben kötelező vizsgálatot, a tisztázás megtörténtével, megnyugtatóan lezárják - közölte az NBH.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!