Valentini balek tinik

Liberális frusztráció: Elvileg minden emberből lehet miniszterelnök, milliomos, sztár, repülőgép pilóta stb. de csak egy pár emberből lesz. A többi bizonyos mértékben frusztrált, kisemmizett vesztes. 
Romantikus frusztráció: Minden embernek valóra válhatnak az álmai, minden ember megtalálhatja a lelki párját, beteljesülhet az életre szóló szerelme. 
De ez is részben szerencse kérdése, csak nagyon kevésnek sikerül. A többi boldogtalan, frusztrált, tévelygő lúzer? Másrészről, akinek sikerül az boldog lesz? Mikor lesz boldog? Amikor vagy amíg odaér a boldogság fájához? Esetleg a halálos ágyban kell boldognak lenni, hogy ne egyedül, elhagyatva magányosan haljunk meg? Mégis mikor kell boldognak lenni? 
És akinek nem kell? Az egyből legyen boldogtalan? 
Szerintem a felfogásban van a hiba. Régebben a szolga ember elfogadta, hogy szolga.
Elégedett tudott lenni a sorsával igaz nem is törődött annyira se a sorssal se a boldogsággal. A kényszerházasságban élő férj, feleség, idővel megtalálta a szépséget a gyermekeiben, a munkájában, a unokáiban a kertjében és talán egymásban is. Talán könnyebb is volt így, nem kellett nekik dönteni, ráfoghatták a kényszerre, vagy valamilyen felsőbb akaratra. Aztán jöttek a romantikus írók, költők és agyoncsapták az örömüket.

Aki nem találja meg azonnal a minden tekintetben hozzáillő testi-lelki szexuális, intellektuális partnerét az, minimum legyen öngyi. A Valentin-nap is erről szól. Ne csodálkozz az idétlen, túlérzelgős emós divaton, sem a sok idióta szíves kirakatszivacson. Jó kis üzlet ez a liberális romantika, csak nem szabad sokáig komolyan venni. Egy idő után otthagyott balek szerelmesek állnak minden sarkon olcsón eladó szívecske párnával a hónuk alatt.
Tényleg kell ez a fajta szerelem, hogy nem tudjuk kiverni a fejünkből, meghalok nélküle, meghalnék, ha meghalna miattam? Hány ilyen nagy, meg igazi volt már? Melyik volt közülük a legnagyobb, legigazibb? Vagy melyik lenne? Az, amelyik belénk csap és maga alá teper, aztán meg lever és otthagy és? 
Türelemmel vagy hévvel szeretünk, emberi hibákat ejtünk, elbizonytalanodunk, és egyszer csak rádöbbenünk, itt vagyunk. Esetleg soha nem döbbenünk rá, csak egyszerűen jól vagyunk. Hiányzunk egymásnak, szeretjük egymást, társak, család vagyunk.

Muszáj ennek nevet adni, misztifikálni, meg ünnepelni?

Hírnök -->