Hírek

2007.02.11. 17:10

A Hősök terén szabad, a Kossuth téren tilos?

Szégyen, hogy neonáci felvonulást rendezhetnek a magyar fővárosban. Ezt Hiller István, az Magyar Szocialista Párt elnöke mondta a Hősök terén rendezett szombati „Becsület napi" rendezvényről. A Fidesz szerint az a szégyen, hogy ezt engedte a kormány, a Kossuth-teret pedig lezárja.

Europress-összeállítás

Heves politikai szócsata és Fidelitas-tünetés követte azt a szombati rendezvényt, amelyen közel ezer fekete ruhás bőrfejű tartotta "Becsület napi" megemlékezését Budapesten, a Hősök terén. A  külföldi és magyarországi fiatalok a Hazáért Egység Mozgalom szervezésében árpádsávos zászlók alatt, katonai alakzatban emlékeztek az 1945 februárjában a budai Várban rekedt Szálasi-katonáknak a Várból való kitörésére.

Hiller István, az Magyar Szocialista Párt elnöke arra kérte a parlamenti pártokat, hogy határolódjanak el a rendezvénytől. „Minden demokratának közös kötelessége, hogy szembeforduljon a szélsőségekkel" - indokolta a kérést a kormánypárti politikus. A pártelnök azt mondta: a „Hősök teréből a szégyen tere lett", és az MSZP elutasítja, a legélesebben elhatárolja magát ettől a rendezvénytől. Hozzátette: Budapest és Magyarország nem lehet és nem lesz szélsőséges csoportok gyülekezőhelye.

Hiller István közölte: az országnak, a fővárosnak nyugalomra és biztonságra van szüksége. A politikus azt mondta: az MSZP-nek nincs módja rá, hogy a rendezvény ellen fellépjen. Hozzáfűzte: a kormány, a rendészeti szervek feladata, hogy ezt megtegyék.

A Fidesz szerint felháborító arcátlanság az, amit Hiller István a sajtótájékoztatóján művelt. „A szocialista kormány által irányított  rendőrség tette lehetővé a Vér és Becsület rendezvényét. Az Orbán-kormány hivatali ideje alatt egyetlen ilyen felvonulásra sem kerülhetett sor" - közölte Szijjártó Péter szóvivő.

Szintén a szombati „Becsület napi" megemlékezés miatt tartott demonstrációt a Fidelitas vasárnap Budapesten a rendőrség Teve utcai székháza előtt. Ezen mintegy húszan vettek részt, néhányan transzparensekkel, "Traktrorral és babakocsival nem lehet, horogkereszttel viszont lehet?!", "Ti akkor most kivel vagytok?"  feliratokkal.

Felvetődik a kérdés: a rendőrség és a kormány szerint helyes dolog-e lezárni a Kossuth teret, megtiltani az embereknek, hogy elmondják a „kétségtelenül nem túl hízelgő véleményüket a kormányról", ugyanakkor asszisztálni ahhoz, hogy a Hősök terén neonáci csoportok félelemkeltő demonstrációt tartsanak - mondta Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke.

Az ellenzéki politikus szerint érdemes feltenni azt a kérdést  is, hogy az MSZP-SZDSZ többségű fővárosi vezetés és annak a szakbizottsága hozzájárult-e a demonstrációhoz, ha igen akkor miért, ha nem, akkor a rendőrség miért hagyta a megemlékezés megtartását? Pokorni Zoltán azt mondta: ha nem lenne a betiltott Vér és Becsület egyesület rendezvénye, ha nem lennének a hazai és nemzetközi neonáci szervezetek, akkor az MSZP érdeke lenne ilyet kitalálni.

A Budapesti Rendőr-főkapitányságnak cselekedni kellett volna,  nem pedig asszisztálni, "hallgatással, bénasággal" bátorítani a  neonáci rendezvényt - jegyezte meg. A rendezvényen elhangzott, hogy a Fidelitas négy parlamenti  képviselője levélben kér magyarázatot Gergényi Péter rendőrfőkapitánytól arra: milyen indokok támasztják alá azt, hogy elzárják "az emberek elől a Kossuth teret, közben pedig engedélyezik egy neonáci szervezet gyűlését"?

Minderre reagálva álságosnak tartotta a Fidesz képviselőinek magatartását az MSZP. Dr. Varga László szocialista képviselő szerint a Fidesz az elmúlt években folytatott politikájával és a múlt heti kordonbontásával egyértelműen teret enged a szélsőjobboldalnak, miközben számon kéri a rendőrségen és a kormányon, hogy miért tüntethetnek szélsőséges csoportok Budapesten. A politikus szerint azonban mindez arra utal, hogy a Fidesz mégiscsak szeretné a gyülekezési jogról szóló törvény módosítását.

A Kossuth téri tüntetők több csoportja is látogatást tett a hétvégén a Parlamentben. Szombaton és vasárnap is két-két 25 fős csoport nézte meg a Szent Koronát. A látogatási engedélyeket az Országgyűlés Hivatala adta ki, és vezetőt is ők adtak a csoportokhoz. A beléptetés és az épületen belüli kísérés a Köztársasági Őrezred feladata volt. Szombaton a Kossuth tériek első látogatói csoportja esküt is tett a Szent Koronánál arról, hogy hűek lesznek a Szent Koronához, a hazához és a nemzethez,  továbbá a céljuk az, hogy helyreállítsák az alkotmányos rend  jogfolytonosságát.

Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, a csoport vezetője a Magyar Távirati Irodának elmondta: a Parlament épülete szentély és "bárki, aki azt gondolja, hogy a Parlamentbe erőszakkal vagy fegyverrel akar betörni, annak nincs erkölcsi érzéke". "Nincs ilyen szándékunk" - szögezte le, majd hozzátette: nem a parlamenttel van problémájuk, hanem azokkal a politikusokkal, "akik többnyire nem itt tartózkodnak".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!