Magyarország önkizsákmányoló üzemmódban

Nyugat-Európában óriási divatja van a biotermékeknek, mivel az emberek egyre inkább rájönnek, hogy a mondás, miszerint az „egészség érték”,  korántsem csak egy jól hangzó szlogen. Boldogabb társadalmakban már tudják, hogy a munkaképesség fenntartása akár egyfajta befektetésként is felfogható, amelynek „megtérüléséből” az illető nem csupán anyagilag, hanem az élet minden területén profitál.

 Ugyanakkor nálunk a többség még messze van ettől a felismeréstől. Kis hazánkban még inkább az önkizsákmányolás a jellemző, nagyon kevesen terveznek előre, s az egészség megőrzése is sokadrangú szemponttá válik. Klein Sándor munkapszichológus szerint ezt a szemléletet még a rendszerváltás előtti időszakból hoztuk magunkkal.

Mint mondta, az elmúlt tizenhat év kevés volt, hogy átformálja az emberek gondolkodását. „Nagyon sokan még mindig nem fogták fel, hogy a gondoskodó állam illúziója a múltté, ha az egyén nem törődik magával, akkor ezt nem teszi meg helyette senki – jelentette ki. – Sajnos úgy élünk, mintha nem is lenne holnap, mindig csak a jelennek próbálunk megfelelni. Ez egyébként nem csak az egészségmegőrzésre, hanem az élet sok egyéb területére is igaz, a takarékoskodástól a hitelfelvételig.”

A szakember ugyanakkor nem tagadta: annak, hogy elhanyagoljuk magunkat, anyagi okai is vannak, hiszen a bioélelmiszerek 30 százalékkal drágábbak a hasonló kategóriájú, „hagyományos” termékeknél. Ám az ökológiai termelésből származó termékeket vásárló három százaléknyi vevőnél azért többen vannak azok, akik megengedhetnék maguknak, hogy vegyszerektől és egyéb káros anyagoktól mentes árucikkeket tegyenek a kosarukba.

 E tekintetben tehát mégiscsak az igényekkel és az egészségkultúrával vannak problémák. „Sajnos az az igazság, hogy a nagy multinacionális vállalatok sokkal jobban törődnek az alkalmazottaik egészségével, mint maguk a dolgozók – mondta a munkapszichológus. – Ezek a cégek hozzák magukkal a saját egészségmegőrzési kultúrájukat, ráadásul elemi érdekük fűződik ahhoz, hogy minél kevesebb emberük legyen beteges. Ugyanakkor sokszor hallani, hogy a munkavállalók egyenesen morognak a fitneszbérlet miatt, mondván: inkább kaptak volna valami hasznosabb juttatást.”

Másként látja ezt a szociológus. Adamik Mária, az ELTE Társadalomtudományi Karának tudományos főmunkatársa amondó: semmi meglepő nincs a mai magyar társadalom „kamikáze” életmódjában. Az emberek többsége számára ugyanis még az egszisztenciális talpon maradás is óriási kihívást jelent, s ilyen léptékű problémák mellett az egészségtudatosság már szinte „luxus”. „Senkitől sem lehet elvárni, hogy miközben nem tudja kifizetni a számláit és bizonytalannak látja a jövőjét, azon tűnődjön, hogy egészségesen él-e – mondta.

"Az emberek egyébként sem buták, tudják, hogy a jelenlegi életkörülményeik oly mértékben betegítenek, hogy azon néhány vegyszermentes élelmiszer elfogyasztásával nem lehet védekezni. Én például sokat járok Budapest belvárosában, s annyi kipugógázt és sok egyéb káros anyagot szívok, hogy amellett bioélelmiszerekre költeni szinte már a komikum határát súrolná.”

Furcsa, de még azok körében sem elég erős az egészséges élet iránti motiváció, akik egyébként rendszeres vásárlói az ökológiailag ellenőrzött termékeknek. Ágoston Marianna, egy bioüzlet eladója például arra panaszkodott, hogy amióta pár száz méterrel arrébb költözött a bolt, kevesebben térnek be. Mint mondta, úgy látszik, sok ember számára ez a kis kitérő is sok. „Abból is sejthető, hogy a vendégkör nem ortodox biofogyasztó, hogy nyáron visszaesik a forgalom – jelentette ki. – Olyankor sokan elutaznak pihenni, de nem spájzolnak be, mivel megfelel számukra az idegen helyen kapható ellátás is.”

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy nem minden vásárlót az egészségtudatosság hajt. Van, akit a szükség kényszerít a vegyszermentes, prémium termékek megvételére. Sok bioüzlet forgalmának nagy részét az allergiások teszik ki: a liszt- és tejcukorérzékenyek, a diabéteszesek és a candida fertőzésben szenvedők mind ide jönnek, mivel nem kell sokat válogatni, egy helyen megtalálják a legtöbb, számukra megfelelő élelmiszert.