Közélet

2007.02.08. 08:57

Ki fizet, ha ránk borul a fa?

Súlyos károkat, rosszabb esetben akár életveszélyes sérüléseket is okozhatnak a vihar idején leszakadt ágak, kidőlt, korhadt fák.

P. G.

A híradásokban gyakran hallani villanyvezetékre, házakra dőlt fákról, ám néha — egy-egy szerencsétlen véletlen miatt — súlyosabb esetek is előfordulnak.
Jó néhány évvel ezelőtt, 2003-ban hársfaág zuhant egy autóra Békésen, a Petőfi utcában. A gépkocsiban 250 ezer forintos kár keletkezett, a benne ülő idős férfi pedig combcsonttörést szenvedett. A bíróság az ügyben egymillió 458 ezer forint vagyoni, 900 ezer forint nem vagyoni kártérítésre kötelezte a békési önkormányzatot, továbbá 2006. január elsejétől havi járandóságot is megítélt a károsult részére.
A szerencsétlen baleset arra ösztönözte az akkori városvezetést, hogy a korábbinál is nagyobb körültekintéssel járjon el. Erdős Norbert alpolgármester elmondta, hogy az önkormányzat azóta rendszeresen ellenőrzi a veszélyes, kiszáradt, illetve gallyazásra kijelölt fákat. Minden évben tavasszal és ősszel két szakértő járja végig a ligetes, fás városrészeket, majd a tényeket úgynevezett dendrológiai szakvéleményben rögzíti. Ez alapján végzik el később a szükséges munkálatokat. Segítik a megelőzést a Démász Zrt. alvállalkozói is. A szakemberek a kis-, közép- és nagyfeszültségű szabad vezetékek nyomvonalán levágják a zavaró, áramszolgáltatást veszélyeztető ágakat. Az önkormányzat munkatársai a kivágott fákat, gallyakat összegyűjtik, s azokat a rászorulóknak adják.
Vihar után a szakemberek külön is bejárják az érintett területeket. A hibák, veszélyhelyzetek elhárításában a helyi tűzoltóság és az alpinisták is jelentős szerepet vállalnak, akik 48 órán belül kivonulnak a helyszínre. Az említett eset óta a békési önkormányzatnak nem kellett hasonló gondokkal szembenéznie. Az egyedüli problémát a kivágott fák üresen tátongó helyének pótlása jelenti, hiszen erre az amúgy is szűkös költségvetésből kevés pénz jut.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!